ESC Hungary

Eurovízió 2016

Elégedetlen Kirkorov és Freddie is az eredménnyel

Tudósító: Klész Imre
Forrás: oikotimes.com – esctoday.com – tv2.hu

Elégedetlenség övezi az idei Eurovíziós Dalfesztivál utáni napokat. Idén a szavazási eredmények bejelentésének megváltoztatásával már egyből értesülhettünk arról, hogy mi a zsűri, és mi a közönség véleménye a dalokról. A zsűrinél Ausztrália versenyzője nyert, a közönségnél pedig Oroszország versenyzője. Az eredmények összeadásánál a mindkét szavazó félnél második helyezett Ukrajna gyűjtötte össze a legtöbb pontot. Ukrajna boldog, a második helyezett Ausztrália boldog, a harmadik helyezett Oroszország boldogtalan, a negyedik helyezett Bulgária boldog, a 19. helyezett Magyarország boldogtalan.

Az orosz delegáció tagja, a legendás dalszerző Filipp Kirkorov nyilatkozatában elmondja, hogy az orosz versenydal producereként elfogadja a verseny szabályait és tiszteletben tartja a végeredményt. Rajongóként viszont szomorú, mert egy olyan előadó, mint Szergej Lazarjev 21 ország zsűrijétől nulla pontot kapott, miközben minden ország közönségétől kapott minimum 3 pontot, 29 ország pedig 8, 10 vagy 12 pontot adott neki. „Hiszek abban, hogy az EBU újragondolja azt, hogy hogyan szavazzanak a zsűrik. Talán vigyük le az ő súlyukat 25%-ra? Valamit tenni kell azért, hogy Oroszország újra részt vegyen a versenyen. Ez a véleményem.”

Közben elindult egy olyan petíció, ami arra kéri az EBU-t, hogy vizsgálják felül a szavazatokat, mert sok rajongó nem ért egyet a győztessel. A petíciót már több mint 300 ezren támogatják, 150 ezer támogatónál már automatikusan elküldi a kérést a szavazatszámláló rendszer a címzett felé. Az EBU reagált, kiadott egy közleményt.

A 2016-os Eurovíziós Dalfesztivál egy nagyon látványos show volt, ami egyben több országból érkező, egy évig keményen dolgozó nagyon sok ember munkájának a megtestesülése is. Az élő adások világszínvonalú televíziós produkciók voltak.

Megértjük a szenvedélyt és az érzelmeket, melyek előjöttek az Eurovíziós Dalfesztivál alatt. Ennek fényében vettük figyelembe és méltányoljuk a petíciótokat, és az alkalmat megragadva reagálunk rá.

A 2016-os Eurovíziós Dalfesztivál győztesét a zeneipar szakemberei és ti kedves nézők az otthonaitokban, mindkét fél értékelését 50%-ban figyelemben véve határozta meg az eredményt. Az ukrán Jamala nyert a zsűri és a televoting támogatásának köszönhetően egy érzelmes dalhoz kötött kiemelkedő produkcióval, amely az előadó személyes történetét meséli el.

Az ausztrál Dami Im nyerte a zsűri szavazását és az orosz Szergej Lazarjev nyerte a televotingot. Mindketten kiérdemelték a világklasszis produkció titulusát ezekkel a nagyszerű dalokkal, bizonyítva azt, hogy igazi profik. Talán nem nyerték meg a versenyt, de a végeredményre úgy reagáltak, mint igazi győztesek. Tiszteletben tartjuk és nagyra értékeljük ezt.

Az Eurovíziós Dalfesztivál egy verseny. Csak egyetlen győztes lehet. Megértjük, hogy nem mindenki ért egyet az idei Eurovíziós Dalfesztivál végeredményével egy olyan versenyen, ahol az eredmény eldöntése szubjektív és gyakran nagyon személyes véleményen alapul. Ezért mindig lesznek olyanok, akik nem fognak egyet érteni. Ezt figyelmen kívül hagyva az eredmény minden értelemben érvényes, összhangban áll a szabályainkkal, melyet minden egyes résztvevő műsorszolgáltató, minden művész és minden rajongó ismert.

Ukrajna a győztese a 2016-os Eurovíziós Dalfesztiválnak, és az is marad. Akár egyet értetek, akár nem, kijelentjük a végeredményt vizsgáló petíciót aláírók számára, hogy érvényes, összhangban vannak a szabályainkkal, és folytatjuk a konstruktív párbeszédet azzal kapcsolatban, hogy hogyan erősítsük és fejlesszük az Eurovíziós Dalfesztivált a jövőben.

Mindeközben már 5 város is bejelentkezett a következő Dalfesztivál megrendezésére: Kijev és Ogyessza mellett Lvov, Herszon és Dnyipropetrovszk is szívesen megrendezné a jövő évi versenyt.

Magyarország versenyzője a saját eredményével elégedetlen, a győztes dal baromi látványos volt túlfűtött érzelemmel. Nem gondolta volna hogy ez fog nyerni, de egyben volt, szép volt.

A TV2 reggeli műsorában a 2016-os Eurovíziós Dalfesztivál magyar képviselője vigasztalhatatlan az eredményével kapcsolatban. „Az benne a legrosszabb, hogy amit mi megtettünk, azzal mi gyakorlatilag elégedettek vagyunk. Ehhez képest szerintem indokolatlan a helyezés, és ezzel megbarátkozni…”
A női műsorvezető, aki éppen a 2005-ös Eurovízió (Magyarországot akkor a NOX képviselte) egyik magyar kommentátora volt, amellett foglalt állást, hogy az a baj, hogy az Eurovízió soha nem a dalról szól magáról, hanem hogy az országok milyen viszonyban vannak egymással, és hogyan szavaznak egymásra.
„Jó, de ha ez le van írva a versenyprogramban, akkor nem mentem volna ki, így nem lehet nekiállni semminek. Én zenélni mentem és ezt is tettük. Ez a dal működött ott az arénában is, Svédországban is. Folyamatosan a press centerben is, mindenhol előre raktak minket vagy előre vártak minket…” – folytatta Freddie.
A műsorvezető ekkor azt vetette közbe, hogy „Elhiszem, mert nézegettem a többi dalt is, nagyon harmatgyenge produkciók voltak.”
„Nem érzem én sem azt, hogy lett volna olyan, ami mögé azt mondtam volna, hogy ide besorolunk, ízlések és pofonok. De azt hiszem az mindent elmond, hogy szerencsésnek érzem magam, mert semmi pénzért nem cseréltem volna senkivel. Még most sem, ahogy megnéztem a végeredményt.”
A másik műsorvezető felvetette, hogy Freddie megnyerte A Dalt, negyedikként jutott tovább az Eurovízió döntőjéből ami óriási dolog. Ott pedig elért egy 19. helyezést.
– És egyébként pedig a 19. hely mennyire tökjó az is? Hát nem? Ebbe nem lehet belekapaszkodni?
– Életemben nem voltam semmiben 19., talán matekversenyen lettem volna 19. a 20 indulóból.
– De nem tudod elfogadni úgy, hogy te voltál a 19. és mögötted több száz millió ember? – kérdezett vissza a műsorvezető.
– Egyszerűen az bánt, hogy volt egy nagyon-nagyon jó dalunk, ami ettől sokkal többet érdemelt volna. És ugyanúgy sajnálom a dalszerző részéről, mert ez a dal nem ezt érdemli – mondta Freddie.
A műsorvezető elmondta, hogy beszélt a dalszerzővel, Szabó Zé-vel, és ő nagyon büszke volt.
– Mutatta nekünk a képeket az arénából, hogy a karszalagok olyanok voltak, hogy csak akkor világított, ha az ember feltartotta a kezét, és nálad láthattuk is, nézd meg, hogy világítanak. Azért csak imádnak téged ott, akik nem is ismernek.
– Ezért volt pofon. Az a kétszer három perc, amíg fent voltam a színpadon, az zseniális volt.
– Szerintem a maximumot hoztad ki magadból is meg a dalból is – teszi hozzá a női műsorvezető.
– Magamból igen, de ezzel nagyon nehéz sportolói vérrel a testemben megbarátkozni. Nem azon múlik, amit mi csinálunk, ez a szörnyű. Nem arról van szó, hogy meg kellett volna nyernünk, de ez méltatlan helyezés ahhoz képest, ahogy megpróbáltunk mindent. Főleg azért, mert ízlések és pofonok, de a zenében is van muzikalitás, és muzikális objektivitás, voltak itt problémák azért…
Arról is kérdezték Freddie-t, hogy kit tartott esélyesnek. „Azt néztük, hogy melyek az igényes dalok. És szomorúan konstatáltuk, hogy rettenetesen igénytelen dalok vannak egyébként esélyesnek titulálva, ami zeneileg nulla, viszont mellé van rakva egy iszonyatos show. Ez egy Eurovíziós Dalfesztivál. Ha Eurovíziós Vizuális Effektfesztivál lett volna, akkor nem indulok el még a hazai válogatón sem, mert ez engem nem érdekel. Sokan rámentek a szenzáció hajhászásra, ami nem probléma, mert nyilván ha erre van pénz, akkor ezt meg kell csinálni. Jobban örültem volna ha legalább párosítanak mellém egy baromi jó énekest, egy nagyon jó dallal, mert akkor azt mondtam volna, hogy jó, célozzuk meg a második helyet, mert ezzel nincs mit tenni. Mi a zenére fektettük a hangsúlyt, nekünk ez volt. Egy példát mondok még: Spanyolország. Az egy tök jó kis dal volt. Nem a kedvencem, de tök jó kis dal volt ami nagyon működött az arénában, és úgy lettek huszonkettedikek, ahogyan az rendje és módja van. Teljes nonszensz. Nemcsak velünk történtek érdekes dolgok. Az egész egy óriási furcsaság számunkra.”

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top