ESC Hungary

Az Eurovízió sztárjai

Eleni Foureira és Gigliola Cinquetti a brassói Aranyszarvason

Múlt hétvégén ért véget a nagy hagyományokkal rendelkező, többször beszüntetett, majd újraélesztett brassói Aranyszarvas (Cerbul de Aur) Zenei Fesztivál. Ötven évvel ezelőtt rendezték meg először a fesztivált. A legenda szerint a román diktátor Nicolae Ceaușescu indítványozta a fesztivál létrehozását. Más hírek szerint az akkori román tévéelnök a Sanremoi és a bolgár Arany Orfeusz mintájára szeretett volna létrehozni egy fesztivált. Az első fesztivál magyar résztvevője Kovács Kati volt. A negyediken pedig Koncz Zsuzsa szerepelt, akit díjaztak a legjobb román nyelvű dal, vagyis az  I’ve No Chance (N-am Noroc) előadásáért.

Valószínűleg a fesztivál kirobbanó sikere miatt politikai okokból beszüntették. Idén 9 év kihagyás után rendezték meg ismét a fesztivált, ahol a 18 résztvevős nemzetközi mezőnyben három hazai énekes volt, négyen pedig érintettek voltak valamilyen módon az Eurovízióval kapcsolatban:

Ovidiu Anton (ESC 2016 Románia – visszalépett versenyző)
Lidia Isac (ESC 2016 Moldova)
Ryan O’Shaughnessy (ESC 2018 Írország)
John Karayiannis (ESC 2015 Ciprus)

A versenyzőkön kívül sztárvendégek is színesítették a programot. Eleni Foureira, az idei Eurovízió ciprusi második helyezettje fellépett, és a zsűri munkájában is részt vett úgy, mint Gigliola Cinquetti, az 1964-es Eurovízió olasz résztvevője. Pénteken Amy MacDonald, szombaton James Blunt, vasárnap pedig Nicole Scherzinger, Edvin Marton és Eleni Foureira volt a sztárvendég. A fesztivál 65 000 euró értékben oszt ki díjakat, a fesztivál nagydíja 25 000 eurós értékű. Első helyezett a belga Olivier Kaye, második helyezett a macedón Antonia Gigovska, harmadik helyezett a francia Kelly Joyce, közönségdíjas pedig a belga Olivier Kaye lett. A verseny nagydíját az albán Inis Neziri kapta.

https://www.youtube.com/watch?v=BkNR4t2TBho

https://www.youtube.com/watch?v=qj7-n1L5INw

https://www.youtube.com/watch?v=1QcpqMq3EM0

(facebook.com/brassoimagyarkozosseg, maszol.ro)

Extra:

https://www.youtube.com/watch?v=wEK9hRoTab8

Extra 2:

A nagydíjas

https://youtu.be/Jj26Ts7tuTE

Az első helyezett és közönségdíjas:

https://www.youtube.com/watch?v=z8Ao0OwqlVE

Eleni Foureira EXTRA

https://www.youtube.com/watch?v=YEn_woZikP0

https://www.youtube.com/watch?v=qdmvlZRHlxY

https://www.youtube.com/watch?v=Imuab2oI2XM

https://www.youtube.com/watch?v=3eWIn_4mjRM

https://youtu.be/KFOhnFZkd9Y

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top