ESC Hungary

ESC 2020

Észtország: Uku Suviste – What Love Is

Végéhez ért Észtországban az Eesti Laul 2020-as Eurovíziós dalválasztó műsora. A 24 versenyzőt két elődöntőre osztották, az elődöntőkben a mezőnyt megfelezték, így a finálé mai adásában már csak a legjobb 12 produkciót vitték színpadra.
A győztest két körben választották ki.
Első körben a nemzetközi zsűri pontjait és a közönségszavazatokat összesítve megtudhattuk, hogy melyik három produkció az, amik a szuper fináléba juthatnak.

A szuper fináléban újra elindították a szavazást, és kizárólag a nézői szavazatok alapján született meg a végeredmény:

  1. Uku Suviste – What Love Is
  2. Jaagup Tuisk – Beautiful Lie
  3. Anett x Fredi – Write About Me

Uku nem először próbált az Eurovízióra kijutni. 2017-ben Supernatural című dalával már az elődöntőben kiesett. Tavaly Pretty Little Liar című dala a döntő második helyéig jutott. Idén valóra vált az álma, What Love Is című dalával megnyerte a válogatót.

Észtország májusban a második elődöntő első felében versenyez. Gratulálunk!

(eurovision.tv)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top