ESC Hungary

Eurovízió 2016

Eurovízió 2016: Bővült a jelentkezők listája

Tudósító: Klész Imre
Forrás: esctoday.com

Több ország is bejelentette előzetes részvételi szándékát. Annak ellenére, hogy az EBU nem adta közre ezt a listát, a jelentkezők önkéntes alapon jelentik be a jó hírt. Bár az is igaz, hogy október 10-ig meggondolhatják magukat mindenféle retorzió nélkül.

Néhány ország bejelentette az indulási szándékot az elmúlt héten, de a dalválasztás pontos metódusáról még nem döntöttek. Ciprus, Azerbajdzsán, Ausztria, Spanyolország, Grúzia, három év kihagyás után Bosznia-Hercegovina, Olaszország és Bulgária megerősítette részvételét az esctoday.com kérdésére. A nyáron Görögország és Csehország is igent válaszolt. Szlovénia marad az EMA dalválasztó műsornál, dátumokat még nem közölt.

Körülbelül 40 ország részvételére lehet számítani. A 2016-os szabálykönyv érdekessége, hogy 46 résztvevő jelenti a plafont, vagyis elődöntőnként maximum 20 ország versenyezhet, ehhez jönnek még az „ötösfogat” nagy európai országok és a házigazda ország. Eddig összesen 28 ország tette közzé részvételi nyilatkozatát. A magyar részvételről egy óvatos bejegyzés jelent meg a Facebookon, de minden jel arra mutat, hogy január végén elindul a Dal 2016.

Svédország mint minden évben, most is szépen és gondosan megtervezi a nemzeti döntőjét. A dalválasztók zászlóshajója, a Melodifestivalen 2016 február 16-án indul Göteborgból. A következő hétvégén a Malmö Arénában építik fel a díszletet, a harmadik elődöntő Norrköpingben lesz, február 27-én a negyedik elődöntőt Gävle-ben rendezik. A március 5-i vigaszági fordulót Halmstadban tartják, a döntő március 12-én a stockholmi Friends Arénában lesz.

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top