ESC Hungary

Eurovízió 2016

Eurovízió 2016: Dalbemutatók ezen a héten is

Tudósító: Ötvös Zoltán
Forrás: eurovision.tv, eurofire.me, escbubble.com, oikotimes.com

Ezennel megkezdtük a 2016-os Eurovíziós Dalfesztivál nemzeti válogatós szezonjának utolsó hetét. Azok az országok akik eddig titkolták indulójukat, már csak napjaik vannak, hogy bemutassák a nagy közönségnek őket. 32 ország már startra készen áll, közülük Olaszország, Málta és Izrael már választott ugyan dalt, de még a változtatás jogát fenntartják. 11 nemzet pedig a következő napokban fedi fel lapjait.
Vegyük sorra milyen dalbemutatók lesznek péntekig:

03.07. Hétfő
20:15 – Macedónia (dalpremier)
Élő közvetítés: http://play.mrt.com.mk/epg/linear/3551

2015 novemberében az MRT hivatalosan is megerősítette, hogy Kaliopit küldi a 61. Eurovíziós Dalfesztiválra. Az énekesnő már egyszer bizonyított a bakui versenyen, ott a Crno i Belo dalával döntőbe jutott és az elmúlt évek legjobb eredményével, 71 ponttal a 13. helyen zárt. Ezután egyszer sem sikerült döntőbe jutni az országnak.
Idei dalán is a bevált receptet alkalmazták, Ő maga írja a szöveget, és Romeo Grill szerzi a zenét.
Még egy korábbi interjúban elmondta, hogy dalának címe Dona lesz, amit májusban macedón nyelven visz színpadra.

03.09. Szerda
17:00 – San Marino (dalpremier)
A mini államot idén Serhat képviselheti. Az énekes 1964-ben Törökországban született, napjainkban is elismert énekes, producer és műsorvezető. A dalt egy sajtótájékoztató keretein belül mutatják be a párizsi Le Grand Hotelben. A dalt Olcayto Ahmet Tuğsuz szerezte, a szöveget pedig Nektarios Tyrakis írta hozzá. Tuğsuz nevéhez két Török Eurovíziós dal is fűződik: 1982-ből a „Hani?” és 1987-ből a „Şarkım Sevgi Üstüne”. De Tyrakis számára sem ismeretlen a dalverseny: Ő írta a „Shake It”szövegét, mely 2004-ben képviselte Görögországot, valamint a „Love Me Tonight”-ot ami 2005-ben versenyzett Fehérorosz színekben.
Serhat idei versenydala olasz, francia és angol verzióban is rögzítésre került.

San Marino májusban az első elődöntő első felében lép fel.

Horvátország (dalpremier)
Horvátország két év kihagyás után idén újra részese az Eurovíziós Dalversenynek. A HRT csatornája ezúttal is belső választással nevezte meg indulóját, aki nem más, mint a 2015-ös The Voice Horvát verziójának győztese, Nina Kraljić . Egyes források szerint dalának címe a „Hymn” lesz, de erről még hivatalos megerősítés nem érkezett.
Nina a májusi verseny első elődöntőjének első felében lép fel.

03.10. Csütörtök
12:00 – Görögország (dalpremier)

Az oikotimes tudósítása szerint ezen a napon ismerhetjük meg a belsőleg kiválasztott Argo együttes Utopian Land című dalát. Teljesen belső választásra 2004-ben volt utoljára példa. A dal hangulatát meghatározza az etnikai és balkáni hangzás, de mindezt nem a hagyományos módon teszi. Görögországnak ez egy izgalmas dala, mely az ország sajátos identitását viszi a versenybe. A szövegben fontos szerepe van a menekült válságnak, és az anyagi nehézségeknek, de a dal ettől függetlenül boldog és optimista.

Az Argo együttes szintén az első elődöntő első felében lép színpadra.

03.11. Péntek

Ausztrália (dalpremier)
Dami Im lesz a második hivatalos képviselőjük a dalversenyen. Az énekesnő első albuma 2010-ben jelent meg, de karrierje a helyi X-Faktor ötödik szériájának megnyerése után indult be igazán. 2014-ben már képviselte Ausztráliát az ABU TV-s Dalfesztiválon is, ahol Living Dangerously című dalát adta elő. (Az eurovíziós versenyekkel ellentétben a TV-s dalfesztivál nem egy verseny, hanem egy gálaműsor, ahol az országok nevezett dalaikat mutatják be.)

Ausztrália a május 12-i második elődöntő első felében versenyez majd.

Március 10 és 12-e között várható Csehország választott indulójának és dalának bemutatása is, de erről konkrét információk még nem láttak napvilágot.

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top