ESC Hungary

Eurovízió 2016

Eurovízió 2016: Fotók a vörösszőnyegről!

Freddie háttérénekesei Stockholmban - avagy a Fool Moon három tagja (C) Mádi Sándor

Szerző: Mádi Sándor

Már több éve óriási érdeklődésnek örvend az Oscar díjátadó gáláról már olyan jól megismert, az Eurovíziós Dalfesztiválon is megjelenő vörös szőnyeges bevonulás. A 2016-os versengést a svéd fővárosban, Stockholmban tartják, a bevonulás pedig az Euroclub mellett történt meg, ahonnan az előadókat a városházára fuvarozták a hivatalos nyitórendezvényre.

A rendezvényen 41 ország előadója vett részt, a norvég Agnete, orvosai tanácsára, a sajtóeseményeket kihagyja. Az énekeseken kívül a rendezvényen jelen volt a tavalyi svéd győztes, az idei verseny egyik házigazdája, Mans Zelmerlöw, valamint a 2013-as malmöi, sőt az idei versenyre is műsorvezetőként visszatérő Petre Mede is. Rajtuk kívül a tömegben kiszúrtunk egy Conchita Wurst imitátort is, aki megszólalásig hasonlított a 2014-es nyertesre. A háttérben feltűnt az egyetlen és eredeti Krista Siegfrids is, aki a 2013-ban képviselte országát, Finnországot, a Marry Me című dallal.

A kordonnal körbekerített, nagyjából 3-3,5 méter széles kárpit mellett rajongók és sajtósok százai álltak, többségük saját nemzetük zászlajával. Mindegyikük a megfelelő pillanatot várta: van, aki a ruhakölteményeket leste; van, aki néhány szót szeretett volna beszélni az előadókkal, de a legtöbben egy szelfi erejéig szerették volna, ha közelebb megy kedvencük. Az előadók többsége örömmel ment bele a szelfikbe, sok rajongó és sajtós örömmel térhet haza, vagy bulizhat tovább az After Partyn.

Az ESC Hungary is jelen volt élőben az esemény, fogadjátok sok szeretettel az elkészült képeket!

https://www.flickr.com/gp/142775829@N08/b22rE8

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top