ESC Hungary

Eurovízió 2017

Eurovízió 2017: Dalpremierek hete!

2017. március 6. Hétfő

21:00 – Görögország – Döntő

Élő közvetítés ITT!

Január 13-án hivatalosan is bejelentették, hogy Görögország képviseletére Demy-t nevezték ki. Dimitris Kontopoulos külön erre a célra három dalt írt. Ma este ezek a dalok kerülnek bemutatásra.
A közönség és egy kilenc fős görög diaszpórákból származó zsűri (Belgium, Grúzia, Azerbajdzsán, Németország, Örményország, Olaszország, Ausztrália, Ausztria és Ukrajna) szavazatai 70%-30%-ban határozzák meg, hogy melyik szerzemény képviselheti Görögországot a dalfesztiválon.

A három lehetséges dal:
1. Demy – This is love
————————————————-
Demy – When the morning comes around
Demy – Angels

A műsor folyamán fellép a ciprust képviselő Hovig is, aki előadja Gravity című versenydalát.

2017. március 7. Kedd
07:45 – Ausztrália – előadó bejelentése

Isaiah – Don’t Come Easy

Ismét nagy titok övezte Ausztrália soron következő versenyzőjének kiválasztását, de nem kell tovább várnunk, végre jön a nagy bejelentés.
2015-ben vehettek először részt a dalversenyen, ekkor Guy Sebastian az ötödik helyen végzett.
2016-ban Dami Im csupán 23 ponttal maradt le a győzelemről.
Kíváncsian várjuk 2017-ben kié lesz a megtiszteltetés Ausztrália képviseletére.

2017. március 8. Szerda

Belgium – dalpremier

Belgiumban is a belső kiválasztást alkalmazták. Az ország képviseletére a 18 éves Ellie Delvaux énekesnőt, azaz művésznevén Blanche-t kérték fel.  Az indie-pop műfajában tevékenykedő énekesnő dalát Pierre Dumoulinnal közösen írta.

Az elmúlt két év sikeres volt az ország számára. 2015-ben Loic Nottet az előkelő 4. helyen, tavaly Laura Tesoro a 10. helyen zárta a versenyt.

2017. március 9. Csütörtök

20:00 –Izrael – dalpremier

A heteken keresztül tartó Rising Star izraeli formátumát Imri Ziv nyerte, ezzel övé lett a jog, hogy májusban ő utazhasson az ország színeiben a kijevi versenyre. Dalát, amely az “I Feel Alive” címet kapta, a múlt héten forgatták le, és csütörtök este a Channel One csatornáján kerül bemutatásra.

2017. március 10. Péntek

Montenegró – dalpremier
Az RTCG köztelevízió felhívására 27 dal érkezett be. Közülük a Space című dalt választották ki, melyet az 1985-ös születésű Slavko Kalezić ad elő májusban. Az énekes a 2013-as adriai X Faktoron való szereplése után vált ismertté.

Tavaly Montenegrót a Highway csapata képviselte, akiknek nem sikerült döntőbe juttatniuk az országot.

A következő országok dalbemutatóinak időpontjáról jelenleg nincsenek információink:

Albánia: Lindita – World (új angol verzió)
Azerbajdzsán: Diana Hajiyeva – ?
Bulgária: ?-?
Csehország: Martina Bárta – My Turn (TEASER)   2017.03.06. hétfő
Grúzia: Tako Gachechiladze – Keep the Faith (újrakevert verzió)
Írország: Brendan Murray – ?
Macedónia: Jana Burčeska – ?
Oroszország: ?-?
Örményország: Artsvik – ?
San Marino: ?-?
Szerbia: Tijana Bogićević – In Too Deep (TEASER)

 

Forrás: esctoday.com, eurofire.me, wiwibloggs.com

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top