ESC Hungary

Eurovízió 2017

Eurovízió 2017: Írország és Ausztria is férfi énekest küld Kijevbe

Az elmúlt napokban két újabb ország fedte fel Eurovíziós képviselőjét.
Írország 2017-ben ugyanazt a módszert alkalmazza, mint idén Nicky Byrne esetében. A kiválasztás most is belsőleg történt, a szerencse pedig a 6 tagú HomeTown együttes egyik korábbi énekeséhez szegődött. A 20 éves Brendan Murray-t a The Late Late Show nevű TV műsorban mutatták be múlt pénteken, ahol Johnny Logan Hold me now című dalából is előadott egy részletet. A kiválasztásért Louis Walsh volt a felelős, aki 2014 óta ismeri az énekest, hiszen ő volt a HomeTown ötletgazdája és menedzsere. Az együttes nagy sikereket ért el hazájában, hiszen több daluk is megjelent, melyek közül 2, a Where I belong  és a Cry for help az ír zenei toplisták első helyéig jutott. A csapat jelenleg nem aktív, a tagok múlt hónapban jelentették be, hogy az együttes működése határozatlan ideig szünetel, mivel a fiúk szólókarrierjük beindításán dolgoznak. Az ország műsorsugárzója (RTÉ) Brendan 2017-es dalának megtalálására pályázatot írt ki. A nevezéseket január 16-ig várják a világ minden tájáról.

 Ausztria is bemutatta jövő évi indulóját, a 24 éves Nathan Trent személyében. Az énekest az ORF egy szakértőkből álló zsűri ajánlására belsőleg választotta ki. Nathan dala még nem ismert, ezt az előadó saját maga fogja megírni és februárban bemutatni. Az R&B és pop énekes osztrák apától és olasz anyától született, németül és olaszul is kitűnően beszél. Mivel szülei is zenészek, nem volt kérdés, hogy fiuk is a zenei pályát fogja választani. A kis Nathan -eredeti nevén Nathanaele Koll- 3 éves kora óta zongorázik és hegedül. 2003-ban szerepelt egy gyerekek számára létrejött tehetségkutatóban, ahol 9. helyen végzett “Fußball” című dalával. Gyerekkorában több színdarabban és musicalban is szerepelt. 2011-ben jelentkezett a német X-faktorba, de a Boys II Hot tagjaként elsőként búcsúzott az élő műsortól. 11 éves kora óta ír dalokat, legfrissebb szerzeménye a Like it is 6 hónapja jelent meg. Nathan jelentkezett a jövő évi német Eurovíziós válogatóba, be is választották a legjobb 33 előadó közé, de végül Ausztriát fogja képviselni Kijevben.

Forrás: eurovision.tv

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top