ESC Hungary

Eurovízió 2017

Eurovízió 2017: ismerd meg a fehérorosz dalokat

November utolsó napja nagyon sűrűre sikeredett Fehéroroszországban, mivel az ország nemzeti műsorszolgáltatója, a BTRC ekkor tartotta a meghallgatásokat az Eurovíziós válogató műsorához, melyet az érdeklődők élőben követhettek az interneten keresztül. A 67 jelentkező közül a zsűri végül 13 előadót juttatott be a január végén megrendezésre kerülő fináléba. A meghallgatáson résztvevő énekesek Fehéroroszországból, Oroszországból, Ukrajnából, Türkmenisztánból, Lettországból és Nigériából érkeztek. A mezőnyben a legismertebbek a negyedszer próbálkozó Napoli és a Nuteki együttes, de a Navi band neve is ismerős lehet sokak számára. A döntő pontos időpontja még nem ismert, csak annyit tudni, hogy január 25-e előtt rendezik meg Minszkben. A szavazásban változás történt, ugyanis a 100% televotingot eltörölték, így 2017-ben a közönség és a zsűri szavazata 50-50%-ban számít majd. A döntőbe került dalok többségének már elérhető a stúdió változata, így a jobb minőség érdekében ezeket csatoltuk be a lentebb található felsorolásba. A fennmaradó 3 dal linkjét a hivatalos videók megjelenése után frissítjük.

A fehérorosz nemzeti válogató döntőjének mezőnye:

01. Lexy Weaver (Aleksandra Tkach) – Be stronger
02. Kattie (Yekaterina Rudnitskaya) – Wild Wind
03. Vladislav Kurasov – Follow the Play
04. Navi band – Historyja majho žyccia
05. Anastasiya Sheverenko – We’ll Be Together
06. PROvokatsiya – My love
07. Nuteki – Take My Heart
08. Nikita Hodas – Voices in my Head
09. Isaac Nightingale (Vadim Kapustin) – On The Red Line
10. July (Yuliya Korenyuk) – Children of the World
11. NAPOLI – Let’s Come Together
12. Lermont x Julic – Heartbeat
13. Angelika Pushnova  – We Should Be Together

A meghallgatásról készült videók megtekinthetőek itt.

Fehéroroszország 2004 óta vesz részt az Eurovíziós dalfesztiválon, többnyire kevés sikerrel. Eddig összesen csak négyszer sikerült továbbjutniuk az elődöntőből, legjobb helyezésüket 2007-ben érték el Dmitry Koldun révén, aki Work your magic című dalával a 6. helyen végzett. Az ország az elmúlt két évben nem jutott döntőbe, de minden rossz sorozat megszakad egyszer…

Forrás: eurovisionary.com

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top