ESC Hungary

Eurovízió 2017

Eurovízió 2017: Oroszország hivatalosan is visszalépett a versenytől!

Az EBU nemrég erősítette meg a hírt, mely szerint Oroszország nem vesz részt az idei Eurovíziós Dalversenyen, melyet az ukrán fővárosban, Kijevben rendeznek meg néhány héten belül. Az orosz Channel One televízió ma este adta ki a közleményét, hogy nem fogja közvetíteni a műsort és a hivatalos EBU sajtóközelmény szerint ez azt jelenti, hogy az oroszok nem fognak részt venni az idei versenyen.

Az EBU álláspontja:

„Az ajánlatok, melyeket felkínáltunk az orosz félnek: műholdon keresztül vehetnek részt az idei versenyen vagy megváltoztathatják indulójukat egy olyanra, aki legálisan beutazhat Ukrajna terülétére. Sajnálatos módon mindkét ajánlatot visszautasította a Channel One és most bejelentették, hogy nem kívánják közvetíteni a 2017-es Eurovíziós Dalversenyt. Sajnos ez azt jelenti, hogy Oroszország nem vehet részt az idei versenyen. Mi nagyon szerettük volna, hogy mind a 43 ország szerepelhessen és mindent megtettünk ennek érdekében.”

Frank Dieter Freiling, az Eurovíziós Dalverseny Referencia Csoportjának elnöke ezt mondta korábban:

„Mi mélységesen elítéljük az ukrán hatóságok döntését, mely szerint beutazási tilalmat rendeltek el Julia Samoylovára, mivel hisszük, hogy ez alaposan aláássa a becsületességet és az Eurovíziós Dalverseny politikamentes környezetét és természetesen misszióját is, hogy összehozza az államokat egy barátságos versenyre. Habár, mindezek ellenére az előkészületek folynak tovább az Eurovíziós Dalversenyre a rendező városban Kijevben. A legfőbb prioritás mostantól az, hogy egy hihetetlen jó versenyt hozzunk össze az UA:PBC-vel.”

Ezek után mindkét elődöntőben 18-18 ország versenyez és ez azt is jelenti, hogy azok az országok, amik Oroszország után lettek volna, egy hellyel korábban lépnek a színpadra – ennek megfelelően a próbák menetrendje is módosulni fog.

Forrás: escbubble.com, eurovision.tv

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top