ESC Hungary

Eurovízió 2018

Eurovízió 2018: Sertab nagy bejelentést tett Törökországgal kapcsolatban

A 12puan.com török eurovíziós hírportál szúrta ki Sertab Erener, a 2003-as Eurovízió, és egyben Törökország egyetlen győztesének élő közvetítését az Instagramon, ahol épp egy fellépésre készülődés közben elmondta az őt faggató beszélgető partnerének, hogy a török TRT közmédia részt vesz a 2018-as Eurovíziós Dalfesztiválon!

Ezen kívül elmondta, hogy nagyon büszke arra, hogy ő az első török eurovíziós győztes, és sok szerencsét kíván annak a művésznek, aki Törökországot fogja képviselni Portugáliában. A török TRT közmédia még nem erősítette meg ezt a hírt.

Felvetődik a kérdés Magyarország jövő évi részvételével kapcsolatban. Az MTVA tervezi hogy részt vesz a 2018-as Eurovízión, de sajnos még nem született meg erről a végső döntés. Így továbbra is várnunk kell, de arra biztatjuk az előadókat, hogy tartogassanak egy olyan dalt 2017 szeptember 1 utánra, ami megfelel A Dal 2017 pályázati feltételeinek.

Addig is mutatjuk az egyetlen török győztest, 14 évvel ezelőttről, az Eurovíziós Thriller évéből!

Forrás: 12puan.com, instagram.com/sertaberener

HELYREIGAZÍTÁS 2017.11.08 20:00
A török 12puan.com valótalnul állította, hogy Sertab Erener tényként közli Törökország visszatérését. Sertab csak erős hitet tett amellett, hogy Törökországnak vissza kell térnie a versenyhez. Azt gondolta, hogy ha újra napirendre kerül az Eurovízió témája Törökországban, és az újságok is elkezdenek foglalkozni ezzel, akkor a török TRT közmédia is megváltoztatja majd az álláspontját. Egyelőre nem változtatták meg.

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top