ESC Hungary

Eurovízió 2022

Eurovízió 2022: Amit a résztvevő országokról eddig tudunk

2021 szeptember 1-től minden 3 perces dal potenciális Eurovízió résztvevő lehet a jövő évi Eurovíziós Dalfesztiválon! 2014 óta október 1 jelzi az eurovíziós újévet. 2002-ben még 2002. január 1 utáni dalokkal lehetett versenyezni, 2003-ban pedig már 2002. október 1 utániakkal. Lássuk, hogy mit tudunk eddig, az escxtra.com szemléje alapján!

Izrael volt az első, aki bejelentkezett a 2022-es fesztiválra. A hírek szerint a KAN közmédia egy külső tévétársasággal karöltve fogja kiválasztani a következő versenyzőjét. Ezúttal nem térnek vissza a Keshet tévé „HaKokhav Haba” című műsorához (ahol Eden Alene is győzött), hanem inkább a Reshet 13 X-Faktor című showjának győztesét küldik Olaszországba. Az X-Faktor annál is inkább érdekes, mert beül a zsűribe a formátum kitalálója, Simon Cowell, és szintén zsűritag lesz a 2018-as Eurovízió győztes Netta Barzilai is. Közben egy bizottság elkezdi gyűjteni a dalokat, és az elődöntősök ilyen eredeti szerzeményekkel is elő fognak adni a műsor során, nemcsak ismert slágerekkel. Viszont nemcsak az előadók, hanem külön a dalok is versenyeznek függetlenül attól, hogy az előző fordulóban egy másik, de azóta már kiesett versenyző is előadta. A forgatás már nyáron elindult, október 13-án fog kezdődni a show, és persze jönnek utána az élő adások is.

Svájc már elkezdte a keresést a 2022-es Eurovízióra, egyelőre egy száz tagú zsűri tagjait keresik: ismét belső kiválasztással fogják eldönteni a képviselőjüket. A népes zsűri választotta ki Gjon’s Tears Répondez-moi című dalát 2020-ban, a pandémia miatt elhalasztott Eurovízió után az előadót megtartották, az új dalt dalt pedig egy „dalszerző táborban” találták meg, amivel a harmadik helyen végzett Svájc. A 100 tagú „népképviselet” mellett egy 20 tagú nemzetközi szakértői zsűri is fogja szelektálni a kompozíciókat. A jövő év elején nevezik meg a küldöttjüket.

San Marino idén A Hang San Marino-nak című műsorban fogja bemutatni a 2021-es eurovíziós versenyzőjüket. Ezzel viszont kielőznék az albánok karácsony környéki fesztiválját, mert San Marino miatt novemberben indulna be a fesztiválszezon.

Franciaország sikeresen vette az idei évet, ezért a francia közmédia marad a Eurovision France – C’est vous qui décidez! formátumnál. Néhány technikai finomítást végeznek a műsoron, de nem akarnak gyökeres változásokat véghez vinni. Októberig várják a nevezéseket.

A finn YLE közmédia ismét az Uuden Musiikin Kilpailu című válogató győztesét küldi a nemzetközi megmérettetésre. Az idei Eurovízió döntőjét a lakosság 44%-a nézte, ekkora számban 2000 óta nem néztek a finnek Eurovíziót. A verseny helyszíne nem ismert, tavaly Tamperében rendezték a nemzeti döntőt.

Hollandia arra kérte az Eurovízióra vágyó művészektől, hogy amennyire csak lehet, majdnem kész produkciókkal jelentkezzenek a válogatóba. A holland választási bizottság egy olyan dalt keres, ami lehetőleg kortárs hangzású, de bizonyos értelemben autentikusa is. Egy dalt, ami túl tudja élni a fesztivált. Egy olyan holland előadót, ami különleges módon tud bemutatni egy személyes dalt, bármilyen zenei stílusban, és ha lehet, akkor egy személyes történet jelenjen meg benne. A hírek szerint a neves dj, Afrojack vendégszereplése annyira bejött neki az idei fesztiválon, hogy jövőre versenyzőként is szívesen részt venne. Már dolgozik az Olaszországba szánt dalon.

Szerbia 2022 februárjában a Beovizija nevű nemzeti döntőn választja ki az ország dalát, nem térnek vissza a 2017-es belső kiválasztáshoz. Az idei lánycsapatuk, a Hurricane továbbjutását minden negyedik szerb lakos izgulta végig a készülékek előtt (42,7% az épp tévét nézők közül)!

Norvégia ismét a Melodi Grand Prix nevű nemzeti döntőn fog dalt választani. Az 1991-es belső kiválasztás kivételes eset volt, azóta mindig rendeztek válogató műsorokat. Jövő januárban lesznek a selejtezők, és februárban a döntő. Egy dalszerző maximum 3 dallal jelentkezhet, de a szerzői gárdában lennie kell legalább egy norvég állampolgárnak. Szeptember 15-ig lehet dalokat beküldeni.

Németország jövőre is a zsűris kiválasztással nevezi meg képviselőjét. Az elmúlt két évben a német NDR közmédia svájci mintára a duális zsűri rendszert használta: a formátum a német lakosságot reprezentáló zsűri segítségével választja ki idén is a szakmai zsűri által már korábban megszűrt mezőnyt. Az idén debütáló német eurovíziós delegáció vezetője sem tudja megmagyarázni, hogy ami Svájcban olyan jól működik, az náluk miért nem – utalva Németország legutóbbi szereplésére.

Ausztrália 2022-ben is tervezi, hogy részt vesz az Eurovízión ilyen-olyan (élőben vagy felvételről) módon. Az országot erősen sújtják a COVID miatti lezárások, de az Eurovision: Australia Decides című válogatót meg fogják tartani Gold Coast városában. Szeptember 26-ig várják a pályázatokat. Február 26-án, magyar idő szerint délelőtt 10.30-kor fog Ausztrália Dönteni.

Svédország 1959 óta rendez Melodifestivalent, jövőre sem tesznek kivételt. A céljuk: visszakerülni legalább a top 10-be.

Az ukrán UA:PBC társaság is megerősítette részvételét a 2022-es Eurovízión. Azt még nem tudni, hogy a Vidbir nemzeti válogatót választják-e jövőre is a versenyzőjük delegálására a nemzetközi fesztiválba.

Málta az elmúlt pár évben az X-Faktor győztesét küldte az Eurovízióra (Michela Pace 2019, Destiny Chukunyere 2020). Ezúttal egy nemzeti döntőt fognak rendezni, annál is inkább, mert jövőre az X-Faktor helyett Got Talent lesz a szigetországban. Legutoljára Christabelle nyert nemzeti döntőt 2018-ban.

Dánia 50. eurovíziós versenyzőjét ismét a Dansk Melodi Grand Prix nemzeti döntőn választja ki, március 5-én. Október 29-ig lehet dalokkal nevezni, 8 dal kerül be az élő show-ba. A nevező csapat legalább egy tagjának dánnak kell lennie, lehet nevezni a Feöer-szigetekről és Grönlandról is. Ez a fesztivál is egészen patinás: 1957-ben rendezték meg az elsőt.

A görög ERT októberben kezdi meg az előkészületeket 2022-re, nemzeti döntőt fognak rendezni. Az idei döntőt több mint 2 millióan nézték, a tévénézők 49,4%-a.

Spanyolország a közel 70 ezer lakosú Benidormban fogja megrendezni portugál mintára (3 gála, két selejtező és egy döntő) a 2022-es nemzeti döntőjüket. A Festival de la Canción nemzeti döntőhöz képest modernebb show-t szeretnének készíteni hagyományteremtő céllal. A szándékaik annál is inkább komolyak, mert az RTVE közmédia vezérigazgatóját beválasztották az Eurovíziót szervező EBU Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének igazgatóságába.

Litvánia is részt vesz a 2022-es Eurovízión. Meglepetés lenne, ha nem az 1999 óta használt Pabandom iš Naujo! nemzeti döntőn választanák ki az ország küldöttjét.

Belgiumban 2020-ban, és a pandémia miatt 2021-ben is a flamand VRT küldött versenyzőt, jövőre a vallon RTBF lesz a soros, hogy delegáljon egy művészt Olaszországba. Nagyon valószínűleg belső kiválasztással.

Csehország szeptember 17-én mutatja be a részvételi feltételeket a 2022-es Eurovízióra, két hét fog rendelkezésre állni a dalbeküldésre. A legfőbb szabály, hogy a szólistának cseh állampolgárnak kell lennie. Ennek ellenére fenntartják a jogot, hogy törlik a jelentkezési folyamatot és nem vesznek részt az Eurovízión.

Észtország ismét az Eesti Laul nemzeti döntőn választ versenyzőt. Érdekesség, hogy a 2022-es válogatót a spanyol TEN csatorna is közvetíteni fogja.

Lengyelország is részt vesz a 2022-es Eurovízión, de nem tudni hogy milyen formában lesz kiválasztva a dal. A lengyel TVP vezére, Jacek Kurski szerint eddig nem voltak kielégítőek az eddig beérkezett javaslatok. A Lengyel Zenészek Szövetsége felszólította a TVP-t, hogy részesítse előnyben a helyi szerzőket.

Olaszország ezúttal február 1-5-ig rendezi meg a Sanremoi Dalfesztivált, nagyon bíznak benne, hogy most élő közönség előtt tudják megtartani. Valószínűleg vakcinaigazolvány szükséges lesz a belépéskor. Az is valószínű, hogy kevesebb versenyző fog színpadra állni, és nem szeretnék, hogy hajnalba nyúljon a show. A 2022-es Eurovízióval kapcsolatban 17 város nyújtotta be igényét a verseny megrendezésére, de 5 maradt versenyben: Pesaro, Rimini, Bologna, Milánó és a valamilyen oknál fogva az első pillanattól számítva top favorit Torino. Egyébként utóbbi három biztosan megfelel az Eurovíziós követelményeknek a rendezvényhelyszín tekintetében. A pletykák szerint hétfőn lett volna a nagy bejelentés a nyertes városról, de lehet hogy a bírák még járják a városokat.

Skócia megelégelte az Egyesült Királyság bukdácsolását, ezért a skót nacionalista MP párt, azon belül Alyn Smith 2008-ban, majd 2018-ban is ezzel hozakodott elő: Skócia is küldjön versenyzőt az Eurovízióra! És idén ismét felmelegítette a témát. A BBC zavaros szervezését és hozzáállását okolja az elmúlt évek eredményei miatt.

Törökország részéről a helyi TRT közmédia vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy „egy nagyon jó ember került be Észak-Európából az Eurovízió menedzsmentjébe. Szerintem az idei év rendkívül sikeres volt. A barátaim már felvették a kapcsolatot ezzel az újonccal.” Ez a sejtelmes nyilatkozat bármit is jelenthet.

És röviden: akik nem. Szlovákia az alacsony nézői érdeklődéssel magyarázza távollétüket. Luxembourg RTL köztelevíziója sem tér vissza, hiába próbált nyomást gyakorolni eurovíziós csillaguk, Anne-Marie David. Andorra 2009-es képviselője, Susanne Georgi szóbeli ígéretet kapott arra, hogy országa részt vesz a 2022-es Eurovízión. Mindenesetre az helyi RTVA közmédia nem tud ilyen tervekről. A három eddig Eurovízió-mentes európai állam, Liechtenstein, Koszovó és a Vatikán sem fog ragyogni az Eurovízió színpadán.

Ami Magyarországot illeti… itt csak a saját gondolataim fognak következni. Ha van a kormánypártunknak egy kis esze és tényleg be akarnak vetni mindent a jövő évi választás megnyerésébe, akkor adják vissza nekünk az Eurovíziót! Ne legyen a műsor neve A Dal, a formátum el lett csépelve nagyon, ne legyen semmi kamu exkluzivitás a műsor körül. Legyenek sajtónyilvánosak a főpróbák, átláthatóbbak a folyamatok. Legyen legalább két fordulós a fesztivál valamelyik nagy budapesti színház termében, ha sok a rossz beküldött dal, akkor elég 10-20-szal is versenyezni (+5 cserejátékos). Egy 5-10 tagú zsűri ne értékeljen, hanem csak pontozzon, 50-50% beleszólása legyen a zsűrinek és a közönségnek az eredményekbe, próbáljanak megnyerni néhány húzónevet a versenyre, és próbálják meg visszahívni a Gundel Takács Gábor – Novodomszky Éva kettőst erre a projektre. Bízom benne, hogy mindketten feltételekkel vágnának bele a dologba, hagyják a szervezők, hogy döntő szavuk lehessen, építeni kell a hitelességükre és nem lerombolni.

About Author

Eurovízió 2022: Amit a résztvevő országokról eddig tudunk
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top