ESC Hungary

Eurovízió 2022

Eurovízió 2022: Az EBU elmagyarázza a szabálytalan zsűris szavazatokat

Tegnap kora este az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége kiadott egy részletes közleményt arról, hogy hogyan találták meg a szabálytalan zsűris szavazatokat. Következik a részletes magyarázat a szabálytalan zsűri szavazatok kicserélésére helyettesítő szavazatokkal, illetve megtudhatjuk azt is, hogy milyen feltételeknek kell még teljesülnie ahhoz, hogy egy zsűri szavazást szabálytalannak nyilváníthassanak.

Az idei Eurovíziós Dalfesztivál (ESC) óriási siker volt, összehozott százmilliókat szerte a világon az egység és az ünneplés jegyében. Amit a május 14-én szombaton kiadott kommunikációban közöltük: az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének (EBU) független páneurópai szavazási partnere szabálytalan szavazási mintákat talált a második elődöntőn résztvevő 6 ország zsűrijének szavazataiban. Az érintett országok: Azerbajdzsán, Georgia (Grúzia), Montenegró, Lengyelország, Románia és San Marino.

A szavazás integritásának megőrzése – mind az egyes országok nemzeti zsűrijei, mind a nézők által beküldött telefonos és SMS szavazatok tekintetében – létfontosságú a show sikeréhez. Az EBU kötelessége minden érdekelt fél, nem utolsó sorban a 40 résztvevő nemzeti közmédia számára annak a biztosítása, hogy minden egyes élő adáson érvényes eredményeket tudjunk közölni. Következésképpen a szabályok bármilyen megszegését nagyon komolyan vesszük.

A második elődöntő során megfigyelhető volt, hogy 6 ország zsűrije 5 másik országot a saját top 5-jükbe rangsorolt (figyelembe véve azt, hogy nem szavazhattak saját magukra); országonként egy zsűritag ugyanarra az 5 országra szavazott a saját top 6-jában; és a 6 zsűritag közül az utolsó négy országot a top 4-be, az ötödik zsűritag pedig a top 7-be tett.

A szóban forgó szavazási mintát a páneurópai szavazási partner szabálytalannak találta, és a független szavazást monitorozó szerv is elismerte, mivel a szóban forgó a 6 országból 5-öt a top 7-en kívül helyezett a maradék 15 ország zsűrije, melyek ugyanabban az elődöntőben szavaztak (beleértve a Big5 automatikus döntős országok közül Németország, Spanyolország és az Egyesült Királyság zsűrijét is). Ezenkívül ezen hat ország közül négy az utolsó 6 helyezés egyikébe került az említett 15 ország szavazásán.

  • 1-es tábla – Összehasonlítási eredmények: A zsűri szavazata a második elődöntőben, ahonnan a 6 vitatott zsűri szavazatait eltávolították. Ez a táblázat a 15 ország zsűrijének a szavazási eredményeit mutatja, vagyis 18 résztvevő ország, kiegészülve a német, spanyol és brit szavazatokkal, és eltávolítva a 6 kérdéses ország szavazatait. Fotók: (c) EBU
  • 2-es tábla: Második elődöntő, Azerbajdzsán. Fotók: (c) EBU
  • 3-as tábla: Második elődöntő, Georgia (Grúzia). Fotók: (c) EBU
  • 4-es tábla: Második elődöntő, Montenegró. Fotók: (c) EBU
  • 5-ös tábla: Második elődöntő, Lengyelország. Fotók: (c) EBU
  • 6-os tábla: Második elődöntő, Románia. Fotók: (c) EBU
  • 7-es tábla: Második elődöntő, San Marino. Fotók: (c) EBU

Az Eurovíziós Dalfesztivál szabályzatában és a verseny hivatalos szavazási útmutatójában foglaltak szerint ha a nemzeti zsűrik szavazásai szabálytalan szavazási mintákat mutatnak (ahogy azt a páneurópai szavazási partner beazonosította és a független szavazást monitorozó szerv is elismerte), az ESC igazgatójának joga van az érintett szavazatokat eltávolítani a rangsorból, és egy automatikusan kiszámolt összesített eredménnyel helyettesíteni, hogy meghatározzák ezen országok szavazási eredményét a második elődöntőben.

Tekintettel a második elődöntőben felfedezett szabálytalanság precedens nélküli jellegére, a páneurópai szavazási partnerrel és a független szavazást monitorozó szervvel konzultálva arról döntött, hogy a verseny szavazási útmutatója alapján gyakorolni fogja azt a jogát, hogy a szavazás integritásának megőrzése érdekében a szóban forgó hat zsűri által leadott szavazatokat kivonja a rangsorolásból a nagydöntőben. Ennek következményeként ugyanezt az eljárást követték, és az automatikusan kiszámított helyettesítő összesített eredmény alapján határozták meg az érintett hat ország zsűrijének szavazási eredményeit a nagydöntőben.

Ezeket a döntéseket a verseny szavazási útmutatója alapján az fesztivált irányító ESC referenciacsoport elnöke és az EBU főigazgató-helyettese hagyta jóvá.

Az EBU azóta megvitatta a zsűri mintáit az érintett közmédiumokkal, és lehetőséget adott nekik a zsűri szavazásának további vizsgálataira az országukban.

Az EBU megerősíti azt a döntését, hogy az érintett hat ország zsűrijének szavazatait egy helyettesítő összesített eredménnyel cserélje ki a második elődöntőben és a nagydöntőben.

Az EBU szintén megerősíti 2022-es Eurovíziós dalfesztivál 40 résztvevőjének végső sorrendjét is.

Az EBU, annak tagjai és a referenciacsoport továbbra is szorosan együttműködik a rendezvény integritásának és sikerének megőrzése érdekében, ami 66 éve egyedülálló platform a kreatív tehetségek számára, és alig várják, hogy továbbra is világszerte szórakoztathassák a közönséget.

Jegyzetek

Mit jelent a szabálytalan szavazás?
Szabálytalan szavazást észlel a rendszer, ha különböző biztonsági ellenőrző pontokon fennakadás észlelhető:

a) Eltérés a normától – Az eredmény tükrözi-e a többi szakmai zsűritag általános ízlését? Figyelembe véve hogy mindannyian zenei szakemberek, akiknek a versenyszabályzatban meghatározott, azonos kritériumok alapján kell szavazni (például egy nemzeti zsűri a rangsora élére helyezi azt a dalt vagy azokat a dalokat, melyeket a többség alacsonyabbra rangsorol).

b) Szavazási minták – Láthatóak a szavazási minták a zsűritagok között?

c) Szabálytalanságok – Betartották a zsűrik az Eurovíziós Dalfesztivál szabályait?

d) Ismétlődő minták – Más országokban is megismétlődnek a hasonló szavazási minták?

e) Vannak-e haszonélvezők – Ha eltérések fordulnak elő, kinek lesz haszna az eredményből?

Ha a kérdések közül kettőre igen a válasz, akkor a mintát (vagyis a zsűri vagy zsűrik által készített rangsort – a szerk.) szabálytalannak kell tekinteni, a szabálytalanságban érintett szavazatokat töröljük attól függően, hogy a szabálytalanságokat az Eurovízió szavazásának lebonyolítására 17 éves tapasztalattal rendelkező páneurópai szavazópartner megerősíti, és a független független szavazást monitorozó szerv is elismerte.

(eurovision.tv)

About Author

Eurovízió 2022: Az EBU elmagyarázza a szabálytalan zsűris szavazatokat
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top