ESC Hungary

S10 - Hollandia
Eurovízió 2022

Eurovízió 2022: Elindult a próbák második köre

Technikai hibák, koronavírus a portugál delegációban, a nap nyertesei és vesztesei.

S10 - Hollandia

Kevesebb mint egy hét van hátra az első elődöntő kezdetéig. Torinóban pörögnek az események, végre bemehettek az újságírók is a sajtóközpontba, a mai napon pedig elkezdődött a próbák második köre. Szerencsénk volt egész nap követni a történéseket, végig nézhettük a produkciók próbáit. A cikkünkben rövid összefoglalónkat olvashatod, az EBU szabályokat követve kép és hangfelvétel nélkül.

Albánia

Nagy volt a „zaj” Albánia körül az elmúlt napokban. Az EBU cenzúrázta Ronela képeit a közösségi média felületeken, azután szó esett arról is, hogy esetleg változtatni kell a koreográfián, hogy „család barátibb” legyen. Azonban a delegációnak és az EBU-nak végül sikerült megbeszélnie a dolgot, így a koreográfia is az eredeti formájában kerülhetett színpadra.

A nemzeti döntőtől teljesen eltérő képet kaptunk. Színben, kosztümben, teljes esztétikában. A piros és fekete árnyalatot rózsaszínre és kékre cserélték, a vizuál teljes átalakítást kapott. Ronela és a koreográfiát megalkotó táncoslány közti forró pillanatok a „Sekret” csúcspontjai lettek. Nyitánynak tökéletes, azonban mégis hagy némi hiányérzetet maga után a produkció. A nemzeti válogatóban ennél sokkal erőteljesebb, intenzívebb színpadképet kaptunk ami itt talán nincs meg egyelőre. A kamera mozgásokkal és a fényekkel is lehetne még mit kezdeni, Ronela nyilatkozata alapján ők kértek is módosításokat amiket ezidáig nem kaptak meg és a hanggal is probléma volt az egész próba alatt.

https://www.youtube.com/watch?v=6N22wYwItDs

Lettország

A színpaletta összes lehetőségét kimerítve lépett színpadra a Citi Zēni. A lett együttes rengeteg kameramozgással, dinamikus vizuális megoldásokkal alakította ki produkcióját, így kompenzálva a háttérben álló fekete napot…

Jót tesz a dalnak az előadók önbizalma és karaktere, az energetikus előadásmód, és a jó hangszerelés. Azonban az erősségek könnyen átcsaphatnak gyengeségekbe is, hisz néhol már túl zavaros és sok volt amit láttunk. Kicsit kusza hatást keltett az összevisszaság. Továbbjutnak-e a srácok? Várjuk a kommenteket e kérdésben.

https://www.youtube.com/watch?v=4LFwvco99xw

Litvánia

Litvánia egy érdekes eset. Amikor elkészült a delegáció megálmodott színpadképe, akkor a Torinóban lévő kinetikus nap még működött. A kialakult helyzet miatt azonban átalakításokra szorul(t volna) a produkció. Mivel a második körös próbák után már csak nagyon minimálisan lehet változtatni a dolgokon, ezért Litvánia nagy hátrányba került.

Sok helyen üres, fekete hátteret látunk Monika mögött, a kamera mozgások nem a legkidogozottabbak, a gyakran nagytotálban látott képek által pedig elveszítjük a dal erejét adó intimitást. Nagy kár érte.

https://www.youtube.com/watch?v=POj1Kfv_laI

Svájc

Svájc és Marius Bear nem kis meglepetést okozott számunkra. Ebben a vizuálban megvan minden ami Monika előadásából hiányzik. Az intimitás, a közelség, a megfelelő látványelemek és kameramozgások. A hanggal sem volt probléma, a sokak által utolsó pár helyek egyikeként számontartott Svájc egy extra nagyot lépett előre. Elég lesz-e ahhoz, hogy elcsípjék a továbbjutó helyek egyikét?

https://www.youtube.com/watch?v=EvYtKKtJQMQ

Szlovénia

Valakinek van kedve összeszámolni, hogy mennyiszer láttunk már disco gömböt az eurovíziós színpadon? Akinél igen volt a válasz, az adjon az eredményhez még egyet, ugyanis az LPS (Last Pizza Slice – legjobb együttes név a versenyben díj győztese?) hozott egy hatalmasat Torinóba.

A fiatal zenészekből álló banda teljesen kihasználta a címben rejlő lehetőségeket. A dal hangulata kicsit Fásy Ádám műsorára emlékeztet de összességében sokkal jobb produkciót hoztak mint amire számítani lehetett.

https://www.youtube.com/watch?v=2uX_vVpYPXA

Ukrajna

A Kalush Orchestra hozta ami várható volt. A nemzeti válogatós produkción csiszoltak kosztümben és színpadképben de jelentős újítás vagy új elemek nem kerültek az előadásba. Pozitívumként említhető, hogy a 3 perc alatt kevésbé zavaró a háttérben árván álldogáló fekete nap, szépen játszottak körülötte a fényekkel.

Ukrajna jelenleg a fogadóirodák első helyén áll. Kommentben várjuk a véleményeteket, esélylatolgatásokat ezzel kapcsolatban.

https://www.youtube.com/watch?v=4fPi0kFryLI

Bulgária

A nap másik nagy meglepetése. Bulgária az egyik legjobb kamerakép csomagot hozta. Teljesen összefüggő mozgások, nincs összevissza „dobálás”. A fények is megfelelőek voltak, a hang is teljesen rendben volt. A pirotechnika is sokat dob a produkción de ez egy rock dalnál szinte elengedhetetlen elem. Sokan leírják Bulgáriát, azonban a videó magáért beszél.

https://www.youtube.com/watch?v=lDNgXXlSBM4

Hollandia

Szárnyra keltek olyan hírek, hogy a megvalósítani kívánt holland vizuált, az olasz színpad egyszerűen nem tudja kiszolgálni, így a delegációnak utolsó pillanatban kellett változtatni. A komolyabb témát feldolgozó dal és előadója S10 egy sötétebb, sokkal inkább érzelmekre ható vizuális csomaggal érkezett meg végül Torinóba.

Pont annyi és pont olyan fénytechnikát kapott a produkció, amennyi kell neki, mondhatni kicsit visszafogottabb, minimalistább mint a körülötte lévő előadások. Azonban ez az erőssége is egyben, hisz így sokkal jobban el tudunk merülni az S10 által átadott érzéseknek. Zsepiket előkészíteni az első elődöntőre!

https://www.youtube.com/watch?v=8TF1lDvl8To

Moldova

Sajnos a vonatot nem hozták el a srácok… de így is hihetetlen energiával ugrottak a színpadra mindenféle és fajta fénytechnikával és világítással. A dal erőssége is pont ez. Nem győztünk magunkhoz térni az előző meghitt produkcióból máris belecsöppentünk egy igazi kavalkádba. „Hey ho” ahogy azt a dalszöveg is mondja, na de indul-e vonat a döntőbe?

https://www.youtube.com/watch?v=d05qAT5vlt0

Horvátország

Mia rengeteget küzdött a technológiával a próbák alatt. Nem működtek a fülmonitorok, utána téves alap szólt bennük. Egyszóval nem volt valami gördülékeny a menet.

A nemzeti válogatótól teljesen eltérő koreográfiát kapunk, színben és kosztümben is újítottak a horvátok. Kissé reneszánsz kori szerelmes történet érzését kelti így a dal és a színpadkép, de a meglepetés a végén nagyot javít a már-már unalmassá váló előadáson.

Dánia

A Reddi visszapörgeti a hangulatot a maximális fokozatra. Habár sokan kételkednek Dánia döntős szereplésében, a produkció igenis van olyan erős, hogy harcoljon a továbbjutást érő helyekért.

Az együttes hangban a legtisztább élményt nyújtotta a mai nap folyamán. Energiájukkal, a dal átélésével pedig megmutatták, hogy nem lehet őket kihagyni a jövőbeli számításokból. Az pedig külön jót tesz a produkciónak, hogy két lassabb dal után került a fellépő sorrendben.

Ausztria

Mit is mondhatnánk Ausztriáról? A hivatalos Youtube oldalra kikerült klipben talán az egész próba legtisztább hangjai hallatszódtak. Van még idő, Pia Maria sokat tud még javítani az esélyeken, de a mai próbák hallottak alapján és figyelembe véve, hogy a zsűri adja a pontok felét… nem biztos, hogy ez egy döntős produkció lesz. Ráadásul az sem segít, hogy a „halo” színpadi kellék kicsit statikussá is teszi az előadást.

https://www.youtube.com/watch?v=sPEwzlxEv6c

Görögország

Amanda egy igazi teátrális produkciót és görög színekben pompázó színpadképet kapott. Az érzelmeket tökéletesen átadó fényjáték, a kellékek, és az énekesnő által közvetített érzések mind-mind egy teljes képpé forrnak össze. A zene nélküli kezdősorok nagy hatással vannak a nézőre, a történetmesélés pedig zseniálisan lett megtervezve. A döntős hely vár Görögországra.

https://www.youtube.com/watch?v=k8FT99Qyjuw

Portugália

A portugál delegációban felütötte a fejét a koronavírus. A csapat egyik tagja pozitív tesztel 7 napos karanténba került, azonban a szabályoknak megfelelően a delegáció többi tagja folytathatta a munkát, azzal a feltétellel, hogy kül- és beltéren is FFP2 maszkot viselnek.

A próbát nem befolyásolta az esemény, egy kisebb csúszással ugyan de színpadra álltak a lányok. Maro meghitt, közeli és elérhető atmoszférát teremt, a dal szövege, dallama pedig elvarázsol mindenkit. Hollandia után ez lehet a következő dal ahol szükség lesz a papírzsepikre.

https://www.youtube.com/watch?v=I6o32fBPqMY

A nap nyertesei

  • Svájc
  • Hollandia
  • Görögország
  • Portugália

About Author

Eurovízió 2022: Elindult a próbák második köre
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top