ESC Hungary

Eurovízió 2017

Eurovíziós Dalfesztivál 2017: A Nagy Döntő ma este

A 2017-es Eurovíziós Dalfesztivál utolsó fázisához értünk. Ma este kiderül, hogy melyik dalt kedvelte a legjobban Európa és Ausztrália zsűrije és közönsége. A Duna Televízió ismét élőben közvetíti a műsort, Rátonyi Kriszta és Fehérvári Gábor Alfréd műsorvezetésével. Az élő adás előtt ismét lesz a versenyre ráhangoló műsor 20:30-tól. A mai fordulóban 26 ország versenyez, de mind a 42 ország közönsége és zsűrije le fogja adni a szavazatát. A tavaly bevezetett „svéd módszer” segítségével fogják bejelenteni a pontokat. A körkapcsoláskor a pontbemondó szóvivők csak a zsűri tegnap este leadott pontjait jelentik be. Amikor lement a körkapcsolás, akkor a közönség szavazatait jelentik be, országonként összesítve, kezdve a legkevesebb pontot összegyűjtő országgal.

Magyarország képviselője, Pápai Joci a 8-as rajtszámot kapta a döntőre. Fontos hogy tudja mindenki, magyar telefonszámról nem lehet a magyar dalra szavazni. A külföldön élők az adott ország közvetítéséből ki kell hogy keressék a helyi szavazás telefonszámát és meg kell ismerni a szavazás módját, illetve az adott ország telefonszolgáltatójának telefonszámával lehet csak szavazni. A legkönnyebb módja a szavazásnak az, ha letölti mindenki okostelefonra a hivatalos szavazási alkalmazást. Van egy szavazást megkönnyítő segédletünk annyi extrával, hogy ki kell tölteni az elődöntőből bekerült országok nevével a listát, illetve a rajtszámmal. Letölthető itt! Ezeket az országokat kell beírni, illetve a mai estén a következő országok lépnek fel:

1 Izrael IMRI I Feel Alive
2 Lengyelország Kasia Moś Flashlight
3 Fehéroroszország Naviband Story of My Life
4 Ausztria Nathan Trent Running on Air
5 Örményország Artsvik Fly With Me
6 Hollandia OG3NE Lights and Shadows
7 Moldova SunStroke Project Hey Mamma
8 Magyarország Pápai Joci Origo
9 Olaszország Francesco Gabbani Occidentali’s Karma
10 Dánia Anja Where I Am
11 Portugália Salvador Sobral Amar pelos dois
12 Azerbajdzsán Dihaj Skeletons
13 Horvátország Jacques Houdek My Friend
14 Ausztrália Isaiah Don’t Come Easy
15 Görögország Demy This Is Love
16 Spanyolország Manel Navarro Do It for Your Lover
17 Norvégia JOWST Grab the Moment
18 Nagy-Britannia Lucie Jones Never Give Up on You
19 Ciprus Hovig Gravity
20 Románia Ilinca feat. Alex Florea Yodel It!
21 Németország Levina Perfect Life
22 Ukrajna O.Torvald Time
23 Belgium Blanche City Lights
24 Svédország Robin Bengtsson I Can’t Go On
25 Bulgária Kristian Kostov Beautiful Mess
26 Franciaország Alma Requiem

Az esélyek:

A fogadóirodák már nem annyira biztosak az olasz győzelemben. Most Portugália daláért fizetnek a legkevesebb pénzt, Olaszország a második, majd Bulgária, Belgium és Svédország a sorrend. Magyarország jelenleg a 14. helyen áll. Úgy tűnik, hogy a fogadóirodák idén nem tudják pontosan megjósolni a végső győztest, de a mai napon még sokat változhat a sorrend.

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top