ESC Hungary

Rajongunk

Eurovíziós Fiatal Zenészek 2016: Szeptember 3-án, magyar résztvevővel!

Tudósító: Klész Imre
Forrás: youngmusicians.tv – mediaklikk.hu

Ismét eltelt két év, így most szombaton, azaz 2016.09.03-án 20 órától Kölnben rendezik meg az Eurovíziós Fiatal Zenészek (Eurovision Young Musicians – EYM) versenyét. A házigazda német WDR közmédia a kölni dómnál, a Roncalliplatzon fogja lebonyolítani az eseményt. Az MTVA is nevezett versenyzőt, így Ausztria, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Málta, Németország, Norvégia, San Marino, Szlovénia és Svédország mellett Magyarország is képviselteti magát a versenyen. A műsort a Duna TV élőben közvetíti.

A klasszikus Eurovízióhoz hasonlóan itt is az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének tagjai, illetve nevezettjei versenyeznek egymással. Minden országot egy olyan zenész képvisel, aki előad egy szabadon választott klasszikus zeneművet nagyzenekari kísérettel, melynek hossza maximum 6 perc lehet. A 2014-es versenyt a csúcstartó, hatszoros győztes Ausztria nyerte. Németország a második legeredményesebb, ők háromszor tudták elhozni a trófeát.

A formátum
A 11 résztvevő játékát egy öttagú szakértői zsűri bírálja el. A versenyzők fellépése után közvetlenül a zsűri értékelése következik. Az összes versenyző játéka után a zsűri elkezdi pontozni a versenyzőket, és a legjobb három versenyző nevét fogja csak ismertetni.

A műsor két házigazdája Tamina Kallert német televíziós műsorvezető és Daniel Hope brit hegedűművész lesz. A műsorban közreműködik a Kölni Rádió (WDR) Szimfonikus Zenekara és Clemens Schuldt, a Müncheni Kamarazenekar vezető karmestere.
A zsűri:
Julian Rachlin hegedűművész (A zsűri elnöke)
Jonathan Cohen, csellista/karmester
Tine Thing Helseth, trombita-szólista
Andreas Martin Hofmeir, tubás
Alice Sara Ott, zongorista

Magyarország eddig három alkalommal nevezett be a kétévente megrendezett versenybe: 1994-ben Faragó Márk zongorista, 2000-ben Rácz Ödön nagybőgős, 2014-ben pedig Devich Gergely gordonkaművész képviselte hazánkat. Utóbbi a döntőben 3. helyen végzett, ami az eddigi legjobb magyar helyezés a verseny történetében. Devich Gergely az első magyar versenyző, aki a dobogóra állhatott bármely eurovíziós versenyen.
Az idei versenyen a Duna Televízió műsorának, a Virtuózok különdíjas felfedezettjéért, Jakab Roland Attiláért szoríthatunk a szeptember 3-án, szombat este megrendezett jeles eseményen. A marosvásárhelyi születésű fiatal hegedűművész a spanyol zeneszerző, Pablo de Sarasate: Cigány dalok című művével készül az estére.

Jakab Roland Attila (Magyarország) (Fotó: Thomas Hanses (EBU))

Jakab Roland Attila, Magyarország 2016-os képviselője az EYM-en. (Fotó: Thomas Hanses -EBU)

A fiatal zenészek versenyét kétévente rendezik meg. legutóbb, 2014-ben szintén Köln volt a rendezvény helyszíne. A 2016-os rendezésre pályázni lehetett: két város, Köln és Budapest volt versenyben. Arild Erikstad, a verseny szervezőbizottságának elnöke elmondta, hogy két nagyon erős pályázat közül kellett választaniuk, mindkettő egy csodálatos jövőképet mutatott be a 2016-os verseny rendezésére vonatkozóan. – 2016-ban szeretnénk tovább erősíteni és fejleszteni az EYM formátumát, így a szervezőbizottság a biztos alapokon és a WDR közmédia erős tapasztalatain alapuló pályázatát választotta. Itt azt is kell érteni, hogy be szeretnénk fejezni a formátum fejlesztését, és egy nagyon erős showt szeretnénk látni 2018-ban.

– A szervezőbizottságot lenyűgözte Budapest prezentációja – tette hozzá Vladislav Yakovlev, az esemény igazgatója. – Olyannyira jól sikerült, hogy nagyon szeretnénk, ha Budapest elvállalná a 2018-as verseny rendezését. Ezt persze meg kell beszélnünk az MTVA-s kollégáinkkal és a szervezőbizottsággal is, mielőtt hivatalos döntés születne.

Ajánló

http://www.mediaklikk.hu/video/fiatal-zeneszek-eurovizios-versenye-ajanlo/

Rövid videó a magar versenyző felkészüléséről itt

http://www.mediaklikk.hu/musor/fiatal-zeneszek-eurovizios-versenye/

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top