ESC Hungary

Rajongunk

Eurvíziós Fiatal Zenészek 2016: Lengyelország a győztes!

A három díjazott (Fotó: EBU Thomas Hanses)

Tudósító: Klész Imre
Forrás: eurovision.tv

A klasszikus zene új csillaga született meg tegnap este, a 18. Eurovíziós Fiatal Zenészek biennáléját, melyet az Eurovíziós Dalfesztivál mögött álló EBU (Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége) rendezett a WDR (Westdeutsche Rundfunk – Nyugatnémet Műsorszolgáltató) társasággal karöltve, a Kölni Dóm lábánál, a Roncalliplatzon. Az öttagú zsűri a 18 éves lengyel Łukasz Dyczko-nak ítélte oda az első díjat. A fiatal művész szaxofonon játszotta el a Rhapsody pour Saxophone alto’ című zeneművet nagyzenekai kísérettel. Minden versenyzőnek maximum 6 és fél perc állt rendelkezésre bemutatni tehetségét. Łukasz Gorlicében született, 10 éves kora óta szaxofonozik.

A cseh Robert Bílý szerezte meg a második helyet, míg az osztrák Dominik Wagner szerezte meg a harmadik helyet. A zsűri által is nagyon magas színvonalúnak ítélt mezőnyben csak az első három helyezettet nevezik meg, így a magyar Jakab Roland Attila számszerűsítve a 4-11. helyezés valamelyikét érhette el. A műsort a helyszínen 2000 néző követte, és kilenc országban közvetítették élőben. Az első helyezett díja 10000 euró és egy közös koncert a WDR Szimfónikus Zenekarral, akik biztosították a zenei kíséretet a tegnapi verseny alatt.

– Nem terveztem hogy győzni fogok, ez nagy meglepetés volt számomra. Nagyon nagy élmény volt Kölnben lenni, nagyszerű érzés, hogy sok barátra tettem szert. Köszönöm mindenkinek, aki támogatott- nyilatkozta a győztes a verseny után. Jakab Roland Attila egyelőre nem nyilatkozott.

Jon Ola Sand, az EBU élő eseményekért felelős vezetője elmondta, hogy „az Eurovíziós Fiatal Zenészek versenye egy kiváló platform a közműsor szolgáltatóknak arra, hogy bátorítsa azokat, akik rendelkeznek a klasszikus zene iránti tehetséggel és lehetőséget tudnak adni, hogy fellépjenek egy nemzetközi színpadon. A korábbi győztesek nagy sikereket értek el a klasszikus zene világában, ezt kívánom Łukasznak is.

Magyarország eddig három alkalommal nevezett a kétévenkénti versenyre: 1994-ben Faragó Márk zongorista, 2000-ben Rácz Ödön nagybőgős, 2014-ben Devich Gergely gordonkaművész képviselte hazánkat, utóbbi harmadik helyezést ért el.

Egy ajánló a tegnap esti műsorból:

A horvát Marko Martinović tamburajátéka nagyzenekarral

 

 

 

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top