Tegnap este tartották az Uuden Musiikin Kilpailu finn nemzeti döntőt. Érdekesség, hogy Finnországnak a zsűrivel gyakran meggyűlik a baja, emlékezzünk csak Lordi 2006-os győzelmére amikor nem volt az Eurovízión zsűri, vagy Käärijä tavalyi második helyére, amikor ha ismét nem lett volna zsűri, akkor Finnország hozta volna el a győzelmet. Nos, az idei finn nemzeti döntőn a zsűri szavazásán teljesen utolsó (a zsűri szavazása 25%-ban befolyásolta a végeredményt), a közönségnél pedig elsöprő többségben első helyezett, utolsóként fellépő Windows95man formáció győzött a No Rules című dallal. Sok sikert a május 7-i első elődöntő második felében!

Share.

2003 óta vagyok igazi Eurovízió rajongó. Előtte azt sem tudtam, hogy minden évben megrendezik-e vagy sem a versenyt. Az első, 2003-as rajongói találkozó óta beszippantott ez a világ, 2005 óta pár önkéntessel kibővülve létrejött az ESC Hungary. Életben tartjuk az Eurovíziót Magyarországon akkor is, amikor nem indítunk versenyzőt, vagy próbálják temetni a versenyt :)

Exit mobile version
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak. További információkat találhat adatvédelmi tájékoztatónkban.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.