ESC Hungary

Junior 2020

Folytatódik a felkészülés a 2020-as Junior Eurovízióra

Most vasárnap délután láthatjuk a 2020-as Junior Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét, ahol a 9 és 14 év közötti énekesek versengenek a győzelemért. A felkészülés javában tart, pár országban már – a pandémia miatt – le is zajlott a végső produkció felvétele. A Junior Eurovízió központi oldalán naponta tesznek elérhetővé anyagokat a versenyzőkről. Most Szerbia, Oroszország és a kétszeres címvédő Lengyelország versenyzőinek felkészüléséről kapunk ízelítőt.

Szerbiából érkezik Petar, akinek a próbáját még a hónap elején vették fel. Narancssárga öltönyben láthatjuk a színpadon, amit fehér csíkok díszítenek. A produkció alatt sétál a színpadon és később leül. A zongoránál énekel, ilyenkor sokaknak bevillanhat a Duncan Laurence effektus. A felvételek után azt mondta hogy nagyon boldog, nehéz szavakban kifejezni az érzést. Nagyon feszült és ideges volt, de egyben izgatott és boldog is és csak annyit szeretne mondani: Szeretek mindenkit!

Szerbia. Fotó: EBU / STIJN SMULDERS

Az orosz Sofia is elkészítette már a felvételeket a vasárnapi versenyre. A nemzeti döntőn egy csillámló szürke ruhát viselt, a Junior Eurovízión viszont egy kis világoskék hercegnős szerelésben fog fellépni, amit csillogó fehér virágok díszítenek. Egyedül láthatjuk majd a színpadon.

Oroszország. Fotó:  MUSIC ACADEMY OF IGOR KRUTOY

Lengyelország képviselője, Ala Tracz dala arról szól, hogy kövessük az álmainkat és akkor is legyen bennünk tartás, amikor ránk jár a rúd. 5 táncossal fog fellépni, viszont többször is ruhát fog váltani a kamerák mögött a produkció alatt. Egy fehér és egy piros ruha van neki bekészítve.

Lengyelország. Fotó: EBU / STIJN SMULDERS

Junior Eurovíziós Dalfesztivál 2020 Varsóból
Élő közvetítés 2020.11.29-én vasárnap 17:00-tól a YouTube-n

(junioreurovision.tv)

About Author

Folytatódik a felkészülés a 2020-as Junior Eurovízióra
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top