ESC Hungary

Eurovízió 2019

Friss pletykák a 2019-es Eurovízió résztvevőiről

Mint minden évben, most is az egyik „legforróbb” téma, hogy lesznek-e visszatérő országok, visszalépők, esetleg debütálók. A 2019-es Eurovízióra eddig 20 ország jelentkezett. Andorra még májusban jelezte, hogy nem kíván részt venni a következő megmérettetésen és nem csatlakozik a fesztiválhoz Szlovákia sem. Északi szomszédunk 2012-ben küldött utoljára versenyzőt az Eurovízióra, Max Jason Mai rock dala viszont nem nyerte el sem a nézők, sem a zsűri tetszését. Bosznia-Hercegovina utoljára 2016-ban szerepelt az Eurovízión, de pénzügyi nehézségek miatt úgy tűnik jövőre sem találkozunk velük. Korábban szárnyra kaptak olyan pletykák, hogy több ország is bojkottálni fogja a versenyt, ha a jövő évi Eurovíziót Jeruzsálemben tartják. Írország és Izland tiltakozott leginkább az izraeli rendezés ellen, a következő pár hónapban megtudjuk, hogy változott-e az álláspontjuk.

A 2019-es verseny helyszínéről és időpontjáról a feltételezések szerint szeptember környékén kapunk majd választ. A korábbi években többször lehetett hallani Koszovó esetleges debütálásáról, de mivel az RTK jelenleg nem felel meg az EBU által előírt követelményeknek, így nem lehet tagja az Európai Műsorsugárzók Szövetségének sem. A hírek szerint a felek a közeljövőben újra összeülnek, hogy megoldást találjanak a problémára. A korábbi években már többször találkozhattunk koszovói énekessel az Eurovízión: Rona Nishliu, Lindita Halimi és a Moje 3 egyik tagja, Nevena Božović is koszovói születésű.

Az elmúlt hónapokban több helyen lehetett olvasni Új-Zéland esetleges debütálásáról. Az új-zélandi TVNZ az EBU társult tagja, így nekik – Ausztráliához hasonlóan – csak egy meghívásra lenne szükségük és máris küldhetnének énekest az Eurovízióra. Az más kérdés, hogy a rajongók mennyire örülnének ennek, hiszen Ausztrália szereplése sem nyerte el mindenki tetszését. Sokak kedvence, Törökország indulása egyenlőre kérdéses, de ne várjunk nagy csodát tőlük, rájuk valószínűleg jövőre sem számíthatunk.

(wiwibloggs.com)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top