ESC Hungary

ESC 2021

Görögország: Stefania – Last Dance

Görögország képvisletére a görög közszolgálati televízió, az ERT a hollandiai születésű Stefaniát jelölte ki. Stefania bár még csak 18 éves, több éves zenei múltat tudhat maga mögött. 2013-ban, Hollandiában lett ismert, amikor szerepelt a The Voice Kids című műsorban. Az első megmérettetésen továbbjutott, de a következő adásban, a párbajon nem sikerült győzedelmeskednie, így távozott a tehetségkutatótól. Hamarosan a Kinderen voor Kinderen nevű gyermekkórusnak lett a tagja, amit két év múlva hagyott el. 2016-ban a holland televízió felkérte, hogy a Kisses tagjaként képviselje Hollandiát a Junior Eurovízión. A lányok a valettai versenyen a 8. helyezést érték el. Később a színészkedésbe is belekóstolt, de 2020 februárjában érkezett élete komolyabb mérföldkőhöz, amikor Görögország őt választotta ki indulójaként a 2020-as Eurovíziós Dalfesztiválra. A verseny elmaradása után az ERT úgy döntött, a fiatal énekesnőt indítja 2021-ben is a dalversenyen.

Stefania idei versenydala a Last Dance, amelynek szerzői Dimitris Kontopoulos (You Are The Only One, Shady Lady), egy görög produkciós csapat, az Arcade és Sharon Vaughn (Scream, Waterline). Ez a csapat írta Stefania tavalyi dalát, a SUPERG!RL-t is.

Stefania a május 20-i második elődöntő első feléből próbál majd meg továbbjutni a szombati fináléba. Sok sikert kívánunk!

(wiwibloggs.com)

About Author

Görögország: Stefania – Last Dance
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top