ESC Hungary

Eurovízió 2019

Hallgasd meg az első ausztrál nemzeti döntő dalait

Ausztrália egy nagyon különleges show-val készül ebben a hónapban, hiszek most fogják megrendezni az Eurovíziós történelmük első nemzeti döntőjét. Február 9-én szombaton az Aranypart Kiállítási és Kongresszusi Központ ad otthont az eseménynek a queensland-i Gold Coast-on, ami 638000 lakosával Ausztrália hatodik legnagyobb városa. A tíz résztvevős nemzeti döntőt az eddig ausztrál versenyzőt delegáló SBS televízió a Blink TV Australia közreműködésével fogja megvalósítani.

A 10 versenyző közül egyről csak egy ízelítőt tettek közzé, a többiek dalai meghallgathatóak teljes hosszában.

 

Ausztrália 2015 óta minden évben részt vett a versenyen. Debütálásukkor csak egyetlen alkalomról volt szó, de a kontinensnyi ország lelkesedése azóta is töretlen, és maradtak az Eurovízió családjában. Legjobb eredményük egy második helyezés volt 2016-ban, Dami Im a Sound of silence című dalt adta elő Stockholmban. Eddig mindig kijelölték a versenyzőjüket, viszont tavaly Jessica Mauboy We got love című dala a döntőben a 20. helyezést érte el a döntőben. Ennek tudható be most a nyilvános nemzeti döntő.

(esctoday.com)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top