ESC Hungary

Eurovízió 2018

Hamarosan elkezdik bemutatni a finn dalokat

Finnország idén nem az eddig megszokott módszer szerint választja ki idei Eurovíziós előadóját és dalát. Még november 7-én bejelentették, hogy Saara Aalto fogja képviselni az észak-európai országot az 53.Eurovíziós Dalfesztiválon. Ettől függetlenül a finn nemzeti döntőt megtartják, csak kicsit másképp. Az UMK-ban 3 dal fog versenyezni Saara Aalto előadásában.

Finnország az elmúlt 3 évben egyszer sem tudott a döntőbe kerülni, így nem meglepő, hogy idén változtattak a megszokott formátumon. Nem bízzák a véletlenre. Saara Svédországba utazott, hogy a legjobb dalszerzőkkel dolgozzon együtt. Többek között Thomas G:sonnal, a Euphoria szerzőjével és a 2015-ös Heroest szerző Linnea Debbel is dolgozott. Mindkét dalszerző nagyon elismert Európa szerte. Rengeteg Eurovízión szereplő dalt írtak már. Linnea Debet magyar vonatkozásban is meg lehet említeni, Ő Wolf Kati 2015-ös Ne engedj el című versenydalának az egyik szerzője.

A dalok elkészültek, hamarosan pedig hallhatjuk is mindegyiket. Az énekesnő február 9-től minden péntek este 11 órakor nyilvánosságra hoz egy dalt. Vagyis február 23-ig megismerjük mind a három UMK-s versenydalt.

Saara Alto korábban már próbálkozott az Eurovízióra való kijutással. 2011-ben és 2016-ban is második helyen végzett a nemzeti döntőben.  2012-ben a finn Voice-ba jelentkezett, ahol egészen a döntőig menetelt. Itt szintén a második helyet szerezte meg. 2016-ban a brit X-Faktorba jelentkezett. Hatalmas népszerűséget szerzett, ami egészen a döntőig elég volt, ahol a szavazatok40,4%-át begyűjtve ugyancsak a második helyen végzett. Ezzel ez volt a negyedik verseny, ahonnan ezüstérmesként térhetett haza.

2018-tól a finn X-Faktor egyik mentora.

Az UMK-t március 3-án tartják meg, ahol tehát eldől, hogy melyik dal képviseli Finnországot a lisszaboni versenyen.

(wiwibloggs.com, esc-plus.com, mtv.fi)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top