ESC Hungary

Eurovízió 2016

Hétvégi program: négy új versenydal és 2 válogató (+eredmények)

Tudósító: Ötvös Zoltán
Forrás: eurovision.tv , eurofire.me , escbubble.com

Március első hétvégéjén 5 eurovíziós show műsor és egy dalbemutató vár ránk. Megismerjük Észtország, Lengyelország, Románia és Oroszország versenydalát és tovább folytatja válogatóját Svédország és Litvánia.

 

18:30Eesti Laul – Észtország (Döntő)
Élő közvetítés: http://www.eurovision.tv/page/webtv?program=186643
otse.err.ee/k/etv

20 előadó közül két elődöntőben megfelezték a mezőnyt. A mai estén két körben választják ki a győztest. Az első körben a zsűri és közönségszavazatok 50-50%-os számításával meghatározzák a legjobb három előadót. Második körben a Top3-ból a közönség választja ki, hogy ki képviselje Észtországot a 61. Eurovíziós Dalfesztiválon. Vendégfellépőként színpadra áll többek közt Maarja-Liis Ilus & Ivo Linna, akik 20 évvel ezelőtt az előkelő ötödik helyet hozták el „Kaelakee hääl” című dalukkal.
Az eredmény:

  1.  Jüri Pootsmann – Play
  2. Laura – Supersonic
  3. Cartoon feat. Kristel Aaslaid – Immortality
    Az első körben kiestek:
  4. Mick Pedaja – Seis
  5. Meisterjaan – Parmupillihullus
  6. I Wear*Experiment – Patience
  7. Grete Paia – Stories untold
  8. Go Bird Away – Sally
  9. Kéa – Lonely boy
  10. Kati Laev & noorkuu – Kaugel sinust

 

18:45 – Oroszország (dalpremier)
(Ízelítő a dalból)
Dalbemutatás az esti híradóban itt: http://live.russia.tv/index/index/channel_id/1
Polina Gagarina tavalyi sikere után Sergey Lazarev kísérli meg az Eurovíziót Oroszországba vinni. Az énekest még december 10-én nevezte ki a nemzeti televízió, de egészen mostanáig kellett várni, hogy megismerhessük dalát is. Sergey 1983. április 1-én született, napjait kilenc éves kora óta teszi ki a zene. 1995-től 2005-ig kipróbálta magát csapatban, játszott színdarabban főszerepet, számos díjat, versenyt nyert. 2005-től kezdett szóló karrierbe, mely a mai napig töretlen. Az egyik legsikeresebb popsztár Oroszországban, de Fehéroroszországban, Ukrajnában, Litvániában, Észtországban és Örményországban is hatalmas népszerűségnek örvend. Érdemes YouTube csatornáját böngészni, ahol tévés szereplésektől videoklipekig megtalálható sok minden.
Oroszország májusban az első elődöntő első felében szerepel.

 

20:00 – Melodifestivalen – Svédország (Második esély forduló /Andra chansen)
Élő közvetítés: http://www.svt.se/melodifestivalen/

A második esély fordulóba az eddigi elődöntők harmadik-negyedik helyezettjei kerültek. Négy K.O. párbajt rendeznek, ahol a győztesek automatikusan a döntőbe jutnak. Az estét Adele – Skyfall című dalának feldolgozásával kezdik. A műsorvezetők: Gina Dirawi, Peter Jöback és Ola Salo

A párbajok résztvevői:

1. Panetoz – Håll om mig hårt vs. Molly Pettersson Hammar – Hunger
2. Albin och Mattias – Rik vs. Boris René – Put your love on me
3. Isa – I will wait vs. SaRaha – Kizunguzungu
4. Dolly Style – Rollercoaster vs. Samir & Viktor – Bada nakna

 

20:00 – Eurovizijos –Litvánia (kilencedik adás/ elődöntő)
Közvetítés: http://www.lrt.lt/mediateka/tiesiogiai/lrt-televizija

Már csak nyolcan vannak versenyben, közülük a zsűri és a telefonos szavazatok alapján a legjobb hat juthat a jövő heti döntőbe.

Az elődöntő végeredménye (zsűri + közönség)

A döntőbe jutott:
01. – 024 (12+12) – Erica Jennings – Leading me home
02. – 020 (10+10) – Donny Montell – I’ve been waiting for this night
03. – 016 (08+08) – Rūta Ščiogolevaitė – United
04. – 014 (07+07) – Aistė Pilvelytė – You bet
05. – 012 (06+06) – Ieva Zasimauskaitė – Life (not that beautiful)
06. – 010 (05+05) – Ruslanas Kirilkinas – In my world
Kiesett:
07. – 008 (04+04) – Catrinah – Be free
08. – 006 (03+03) – Valdas Lacko – Stay tonight

 

21:25 – Krajowe Eliminacje do Eurowizji 2016 – Lengyelország (döntő)
Élő közvetítés: http://eurowizja.tvp.pl/ http://www.tvp.pl/
Ezen az estén választ a fogadóirodák által győzelemre legesélyesebb Lengyelország is. A döntőre 9 dalt választottak ki, akik közül a nézői szavazatok döntik el, hogy ki lesz a nyertes. Ismerős nevekben nem lesz hiány. Fellép többek közt Edyta Górniak, aki 1994-es debütálásukkor képviselte az országot, és a második helyen végzett. Valamint bekerült a válogatóba NAPOLI is, aki idén a Fehérorosz válogatón ugyanezzel a dallal második helyen zárt. Valamint Margaret dalának egyik társszerzője Arash, aki 2009-ben Azerbajdzsán színeiben szerepelt a moszkvai versenyen.

A döntő végeredménye:

  1. Michał Szpak – Color of your life
  2. Margaret – Cool me down
  3. Edyta Górniak – Grateful
    xx. – Dorota Osińska – Universal
    xx. – Kasia Moś – Addiction
    xx. – Napoli – My universe
    xx. – Natalia Szroeder – Lustra
    xx. – Ola Gintrowska – Missing
    xx. – Taraka – In the rain

Március 6. vasárnap
19:30 – Selectia Nationala Eurovision 2016 – Románia (döntő)
Élő közvetítés: http://www.eurovision.tv/page/webtv?program=197843

Pénteken tartotta elődöntőjét Románia, ahol hat fősre szűkítették a mezőnyt. Az első akadályt sikeresen vette Mihai is, aki 2006-ban képviselte az országot, és dalával az ötödik helyen zárt. A végső döntést kizárólag a közönségszavazatok hozzák meg. Sztárfellépőként színpadra lép többek között Cezar (ESC 2013) is, aki előadja a 2014-es verseny győztes dalát, a Rise Like a Phoenix-et.

A hat döntős:

  • Ovidiu Anton „Moment of Silence”
  • Dream Walkers „Let It Shine”
  • Florena „Behind the Shadows”
  • Mihai „Paradisio”
  • Vanotek feat. The Code & Georgian „I’m Coming Home”
  • Doru Todoruţ feat. Irina Baiano „The Voice”

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top