ESC Hungary

A Dal 2016

Horányi Juli: Túlélésünk egyetlen záloga, ha szeretünk másokat és bízunk magunkban

Szerző: Mádi Sándor

Idén közelebb hozzuk a Dal 2016 énekeseit, egy-egy rövidebb interjú keretében. Most Horányi Juli válaszol a feltett kérdésekre, olvassátok el!

 

Mádi Sándor: Mikor és hogyan kezdődött énekesi pályafutásod? Melyik az a 3 legfontosabb mérföldkő amit megemlítenél?

Horányi Juli: Az énekesi pályafutásom tulajdonképpen gyerekkoromban kezdődött. 6 éves lehettem, mikor Édesanyám elvitt egy zeneiskolai felvételire, mert észrevette, hogy elég muzikális vagyok. Elmesélése szerint az óvodába vezető úton és onnan hazafelé mindig dalokat költöttem és azokat énekeltem neki. 🙂 A felvételim sikeres volt és onnantól kezdve a Weiner Leó Zeneiskola növendéke voltam, zongorázni tanultam és szolfézs leckéket vettem, vele párhuzamosan pedig a Budapesti Énekes Iskola kórusában is énekeltem.

Mérföldkőből 4 van ami meghatározó a számomra, az első a Plüss nevű lánytrió volt, ahol a popzenei karrierem elindult. Aztán tettem egy kis kitérőt a nu jazz világába, az akkor Berlinben élő Csordás Gábor zeneszerző barátommal készítettünk egy kislemezt, JULIE- The Blue címmel. A MΪUS-ban eltöltött 3 év alatt tanultam meg mit is jelent koncertezni, zenei koncepciót és vizuális ötleteket megvalósítani, és egyáltalán managelni, működtetni egy együttest, kiadói és egyéb háttér nélkül. Végül az X-Fakort említeném meg, ami meghozta számomra az országos ismertséget és rengeteget tanultam belőle a showbizniszről és az előadóművészetről.

MS: Gondolkoztál-e rajta korábban is, hogy próbálkozz az Eurovíziós Dalversenyre való kijutással?

Juli: Egyszer felmerült, hogy jelentkezzek, ez még a MΪUS ideje alatt volt, Álmos Gergővel, akkori zeneszerzőtársammal beszélgettünk róla, de végül nem valósítottuk meg ezt a tervet. A tavalyi elődöntők egyikén és a döntőn is jelen voltam, akkor érintett meg nagyon a műsor és akkor gondoltam rá először igazán, hogy én is szeretnék a részesévé válni.

MS: Követed az Eurovíziós Dalverseny eseményeit? Vannak kedvenc Eurovíziós előadóid, dalaid?

Juli: Igen, követem, a tavalyi svéd győztes Mans Zelmerlöw produkciója lenyűgözött, és minden évben ámulatba ejt az a modern színpadtechnika és professzionális műsorstruktúra, ami jellemző az Eurovíziós Dalfesztivál közvetítéseire. Emellett elképesztő belegondolni abba, hogy több, mint 200 millió ember követi a műsor alakulását illetve a helyszíni arénában is rengeteg ember van jelen. Úgy érezhetik magukat azok, akik fellépnek a showban és átélhetik ezt a kivételes élményt, mint a legnagyobb amerikai sztárok.

A többi ország idei mezőnyeit egyelőre nem nagyon követem, mert nagyon leköt a saját produkciómra való felkészülés, de néha ellátogatok az ESC Facebook vagy Twitter oldalára. Az itthoni elődöntőket is figyelemmel kísérem, de csak visszafogottan, nem szeretném, hogy a többi produkció elvigye a fókuszt a saját feladatomról. Például egyáltalán nem olvasok cikkeket, kommenteket. Ettől függetlenül vannak kedvenceim, akiknek a dala és az előadásmódja közel áll hozzám, vagy van benne valami, ami megfog, néhány produkciót azért visszanéztem az interneten. Olyan is van, akit nagyon kedvelek és személyes jó viszonyt ápolok vele, ezért érdekel, hogy mit hoz létre a műsorban.

MS: Ha lehetőséged lenne bármelyik korábbi Dal-os előadóval duettezni, kit választanál?

Juli: Kállay Saunders Andrással vagy Boggie-val nagyon szívesen kooperálnék. 🙂

MS: Mi motivált abban, hogy beküldd a dalodat?

Juli: Részben az, hogy kicsit kilépjek abból a szerepkörből, amiben az X-Faktor alatt megismert a közönség. Fontos a számomra, hogy ne csak arról ismerjenek az emberek, hogy milyen szépen el tudok énekelni mások által már sikerre vitt dalokat. Szeretném, hogy a dalaim, amiket írok a szerzőtársaimmal, eljussanak az emberekhez, hiszen ezeket nem magamnak vagy a fiókomnak alkotom. Kommunikálni szeretnék a zenén keresztül másokkal és olyan örök érvényű üzeneteket, tartalmakat megfogalmazni, melyek generációkon átívelnek és minden korszakban aktuálisak lehetnek. Arra, hogy bemutassam ezt az oldalam, tökéletes fórum A Dal, nem is tudnék ennél jobbat elképzelni, ezért nagyon boldog vagyok, hogy ott lehetek és előadhatom a dalom.

MS: Mi a dalod üzenete?

Juli: A dalszövegem arról szól, hogy itt vagyok, jelen vagyok az életben, kitartóan és lelkesen haladok a magam számára kijelölt úton. Ha valakinek segítségre van szüksége, akkor kinyújtom a kezem és segítek neki, nem riadok vissza az akadályoktól és belekapaszkodom azokba, akiket szeretek és együtt megyünk tovább. A szabadságról is szól, arról az érzésről, amikor bele merünk vágni az ismeretlenbe, de közben biztosak vagyunk magunkban és tudjuk, hogy nem lehet baj egy bátor lépésből. Az összefogásról és egymás támogatásáról is szól, egy ember egyedül sokkal gyengébb és védtelenebb, mint egy csapat, akik összekapaszkodva mennek keresztül az életen és túlélik a nehézségeket. Hinni kell az emberben és a szeretet összekötő erejében, akármilyen nehézségekkel is találkozunk, mert ez a túlélésünk egyetlen záloga, ha szeretünk másokat és ha bízunk magunkban.

MS: Mi a célod a produkcióddal?

Juli: Az, hogy jó érzéseket keltsek abban, aki hallgatja, nézi. Szeretném, hogy valami olyan élményben legyen része a nézőknek, amit ritkán kapnak, különleges és emlékezetes pillanatot szeretnék adni nekik. Szeretném ha elhinnék, hogy a legnagyobb álmaikat is megvalósíthatják és azok lehetnek, akik lenni szeretnének az életükben. Ha ilyesmi gondolatokat és érzéseket szabadítana fel a produkcióm/ produkciónk, az nagyon sokat jelentene a számomra, bízom benne, hogy el tudjuk érni ezt a hatást és ezzel tudunk majd segíteni azoknak, akik most maguk alatt vannak, nehézségekkel küzdenek és szükségük lenne egy kis lendületre, bíztatásra a továbblépéshez.

MS: Milyen produkcióval készülsz az elődöntőre?

Juli: Azt elárulhatom, hogy nem leszek egyedül a színpadon, valamint csodálatos alkotótársaim vannak és olyan produkcióval készülünk, ami szerintem igazán különleges lesz. Egyszerű, elegáns, minden fölösleges sallangtól mentes, a lényegre összpontosító és nagyon őszinte. Szeretném ha esztétikus és varázslatos atmoszféra tudna teremtődni miközben előadjuk a dalt.

MS: Ha kiderül, hogy megnyered a február 27-i versenyt, mi lesz az első dolgod?

Juli: Az, hogy magamhoz ölelem az összes csapattársam, akiknek a segítsége és az önzetlen jelenléte nélkül nem tudna létrejönni az amit megálmodtam. Aztán együtt sírnánk, azt hiszem, mert mindannyiunknak óriási eredmény lenne a győzelem. Aztán persze rögtön kiposztolnám a hivatalos közösségi oldalamra a nagy hírt, hogy ezzel is megköszönjem a rajongóimnak, a közönségnek a támogatást! 🙂

MS: Végül, de nem utolsó sorban: szeretnél-e üzenni valamit az ESCHungary olvasóinak?

Juli: Elsősorban azt, hogy nézzék a műsort, mert érdemes, de közben legyenek nagyon figyelmesek és hallgassanak a szívükre mikor szavaznak, mert: „Igazán jól, csak a szívével lát az ember!” És persze énekeljenek, ha kedvük tartja és legyenek jók egymáshoz, ha tudnak és vigyázzanak magukra. 🙂

 

Köszönjük az interjút Horányi Julinak, illetve külön köszönet Sekoulopoulu Phaedranak a segítségért. Sok sikert kívánunk a Dal 2016-ban!

Hallgassátok meg Juli dalát, melyet az utolsó elődöntőben, ezen a héten szombaton, 19:40-es kezdettel követhettek figyelemmel a Duna TV-n és a Duna World-ön.

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top