ESC Hungary

INFE

INFE Poll 2018: Magyarország szavazatai

Folytatódik az Eurovíziós Rajongók Nemzetközi Hálózatának (INFE) szavazása a 2018-as Eurovízió dalairól.

Az ESC Hungary 12 éves történelme során volt olyan időszak, amikor külföldi eurovíziós közösségek megkeresése után vehetett részt a közösség nemzetközi szavazáson, de ez pár év után véget ért. Az idei év elején felvételt nyertünk az International Network of Fanclubs of Eurovision, röviden az INFE hálózatába, ahol ismét nemzetközi rajongói klubokkal együtt szavazhatunk kedvenc dalainkra. Persze a klubtagságnak van más előnye is amit mindenki élvezhet, de egyelőre maradjunk a hivatalos sajtóközleménynél.

Az INFE Magyarország az ESC Hungary égisze alatt született meg. Az ESC Hungary pedig két sikeres rajongói találkozó után 2005-ben jött létre, és azóta is minden nyáron megtartják ezeket a fanmeetingeket beszélgetéssel, szavazással és eurovíziós játékokkal. A kezdetekben az akkor még MTV magyar köztelevízióval együttműködve segítették népszerűsíteni az Eurovíziót Magyarországon, médiaturnékat szerveztek az aktuális magyar résztvevőnek, és eurovíziós szakértőként részt vettek tanulmányok és szakdolgozatok elkészítésében a Debreceni Egyetemen. Az INFE Magyarország fő célja hirdeti az Eurovíziót magyar nyelven, és ébren tartani az Eurovízió lángját. Lássuk a szavazatokat!

1 pont: Görögország
2 pont: Ciprus
3 pont: Finnország
4 pont: Németország
5 pont: Fehéroroszország
6 pont: Bulgária
7 pont: Franciaország
8 pont: Csehország
10 pont: Izrael
A 12 pontot kapja: Dánia

A dán Rasmussen megkapta az első 12 pontját az INFE Poll 2018 szavazásán, ezzel feljöttek az eredménytáblázat 8. helyére.

A jelenlegi top 5:

1. Izrael 138 pont
2. Bulgária 87 pont
3. Franciaország 83 pont
4. Görögország 55 pont
5. Ciprus 54 pont

(esctoday.com)

Az ESC Hungary első alkalommal vett részt az INFE hálózat szavazásán. 20018.03.15 és 26 között vártuk az olvasóink szavazatait, ahol egyetlen szabály volt: nem szavazhatunk a saját országunkra. A szavazatokat  összesítettük, mindenki szavazata egyformán számított, és így jött ki a végeredmény. Köszönjük a 63 résztvevőnek, akik elküldték szavazataikat! Közülük a szerencsésebbek hamarosan találkozhatnak személyesen a Magyarországot képviselő AWS tagjaival! Lássuk az INFE Magyarország pontjait!

[supsystic-tables id=1]

A még részletesebb szavazási eredmények letölthetők itt: INFEPOLL2018_OSSZESITO

A jelenlegi állás:

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top