ESC Hungary

A Dal 2018

Interjúk a második válogató után

A Dal 2018 második válogatója után Laci elcsípett négy továbbjutót. Például Dánielfy Gergelyt, akit szembesítenek azzal, hogy hasonlít a produkciója Salvador Sobralhoz. Gergely egyébként sokszor visszanézte a portugál győztes produkcióját, de a többit mondja el ő!

A heavy metal áttörte a közmédia határait! Tudtátok, hogy az AWS már 11 éve létezik, de eddig a tömegmédia nem érdeklődött irántuk? Egyszer Lordinál már bejött az Eurovízió, megismerhetjük az együttes távlati terveit is. Sőt azt is megtudhatjuk, hogy A Dal nézőtere mennyi energiát tudott visszaadni az együttesnek.

A Sativus sokadjára magyarázza meg, hogy nem konkrétan a lányokra vonatkozik a dalszöveg, a zsűri reakciója pedig meglepő volt a frontember számára. Az még kiderül, hogy szellemesebb lesz-e a dalszöveg, illetve Lacinak feltűnt a sok résztvevő a színpadon, az Eurovízión pedig csak 6 lehet.

A yesyes nagyon hálás a közönség 9 pontjáért, sőt még a zsűritől is elcsattant egy 10-es! És azt is megtudhatjuk, hogy a csapat két tagját a kolesz vagy ez a dal hozta össze?

(life.hu)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top