ESC Hungary

ESC 2016

Írország: Nicky Byrne – Sunlight

Tudósító: Bogárdi Barbara
Forrás: eurovision.tv

Ma végre kiderült, hogy az előzetes találgatásoknak megfelelően Nicky Byrne fogja képviselni Írországot a 61. Eurovíziós Dalfesztiválon a Sunlight című dalával.

Nicky neve sokaknak ismerős lehet, ugyanis ő volt az egyik tagja az 1998-ban alakult Westlife nevű formációnak. Az együttes 2012-ben felbomlott, de az aktív éveik alatt nagyon nagy sikereket értek el, ezt bizonyítja az is, hogy világszerte több, mint 45 millió lemezt adtak el.

Az ország nemzeti műsorszolgáltatója, az RTÉ idén belsőleg választotta ki az indulóját és a dalt is, ilyen még sosem fordult elő korábban. A dalt Nicky közösen írta a zeneipar két legendájával, Wayne Hectorral és Ronan Hardimannal. Wayne Hector  korábban írt már dalokat a One Direction, Britney Spears és Nicki Minaj részére is, valamint több Westlife dalt is szerzett már és a világon a legjobb 25 zeneszerző között tartják számon. Ronan Hardiman neve leginkább Michael Flatley miatt lehet ismerős, ugyanis ő a Lord of the Dance és Feet of Flames zeneszerzője. Rajtuk kívül több híres személy is segíti Nicky munkáját, így Írország nagy reményekkel vág neki az idei dalfesztiválnak.

Nicky nagy rajongója az Eurovíziónak és a következőket mondta:

„Mint sokan mások, én is az Eurovízión nőttem fel. Az otthonunkban mindig nagy izgalommal követtük a versenyeket és szerencsésnek érzem magam, amiért Írországot többször is láthattam győzni. 1987-ből gyönyörű emlékeim vannak. Emlékszem,  amikor 9 évesen a nappaliban ünnepeltük Johnny Logan győzelmét. Nagy megtiszteltetés számomra a hazám képviselete és már nagyon várom, hogy visszatérhessek Svédországba, ahol korábban csodálatos sikereket értem el a Westlife tagjaként.”

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top