ESC Hungary

JESC 2015

JESC 2015 San Marino: Kamilla Ismailova – Mirror

Tudósító: Klész Imre
Forrás: junioreurovision.tv

A 11 éves Kamilla egy fiatal moszkvai énekes, színész, televíziós műsorvezető, de a zene az igazi szerelme. Annak ellenére, hogy Oroszországban született és nevelkedett, San Marino-t fogja képviselni a 2015-ös Junior Eurovízión, és nem véletlenül! Kamilla kisgyermekként látogatott először a miniállamba, és egyből a szívébe zárta. A nyelv, az életérzés, az emberek, az életritmus, és az ország tradíciói nagy hatással voltak rá, és megígérte magának, hogy egy szép napon újra visszatér.

A Junior Eurovízió versenye is nagyon megtetszett neki, látta már a korábbi válogatókat, kíváncsi volt, hogy a hozzá hasonló korú gyerekek hogyan tudnak szerepelni egy ilyen csodás versenyen. Így jött az ötlet, hogy elküldi jelentkezését a San Marino-i televíziónak. Amikor a televízió producerei megkeresték a szülőket azért, mert a döntőbizottság az ő lányukat nevezi a szófiai döntőre, Kamillát igazi meglepetésként érte a hír.

Ezután elkezdődött a kemény munka: a dalt le kellett fordítani olaszra, emellett nyelvórákat is kellett vennie, ének és táncórákat vett, ötleteket kellett gyártani a koreográfiához és a videokliphez. Íme a klip:

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top