ESC Hungary

Junior 2016

Junior Eurovízió 2016: 9 ország dalát már ismerjük

Szerző: Bakkay Levente
Forrás: junioreurovision.tv

Ahogy a verseny időpontja (november 20.) egyre közeledik, a résztvevő országok is sorra jelentik be dalaikat a megmérettetésre. Legutóbbi cikkünk óta Ciprus, Ausztrália és Szerbia dalait ismerhettük meg, valamint Ukrajna és Oroszország változtatott kicsit a dalaikon. Nézzük is tehát az új szerzeményeket.
Elsőként Ciprus dalát, azaz a Dance Floort mutatták be. A dalt George Michaelides fogja előadni, a szerzők között pedig ott van az a Jonas Gladnikoff is, aki már több Eurovíziós dalt is írt korábban.

Tegnap mutatta be Szerbia versenydalát, mely az U La La címet viseli. A dalt Dunja Jeličić énekli, aki a híres Pinkove Zvezde nevű tehetségkutatóban tűnt fel, itt szerepelt például a tavalyi szerb versenyző, Lena Stamenković is.


Szintén tegnap jelent meg az ausztrál dal, melyet Alexa Curtis előadásában hallhatunk majd. A 12 éves lány nagy népszerűségnek örvend otthonában, ugyanis 2014-ben megnyerte a The Voice nevű tehetségkutató gyerek változatát (ahol a tavalyi ausztrál versenyző, Bella Paige 2. lett). A dalának címe We Are, és arról szól, hogy soha ne változz meg, mert mindenki különleges a saját módján.

Oroszországban még augusztusban tartottak nemzeti döntőt, ahol Sofia Fisenkót választották ki Zhivaya voda című dalával. Azonban nemrég változtattak kicsit a dalon, ugyanis Sofia nem egyedül, hanem 3 másik énekessel együtt fogja előadni a dalt, valamint az utolsó refrént angol nyelvűre írták át. A négyes neve a Water of Life Project lett, a dal címe pedig Water Of Life-ra módosult.

Ukrajnában közel egy hónapja volt a válogató, ahol Sofia Rol Planet Craves of Love című dala nyert. A mai nap készület egy hivatalos videoklip is a dalhoz, valamint az oroszokhoz hasonlóan az ukránoknál is a dal végén egy angol részt találhatunk, amit az eredeti változathoz képest kicsit átalakítottak.

Holnapi napon a macedón dal dalpremierje várható, a lengyelek pedig október 15-én fogják kiválasztani dalukat a versenyre.

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top