ESC Hungary

Junior 2018

Junior Eurovíziós Dalfesztivál 2018: Az első nap próbái

Pár nap van már csak hátra a 16. Junior Eurovíziós Dalfesztivál döntőjéig, vasárnap délután kiderül, hogy ki nyeri a 2018-as versenyt. Tegnapelőtt a nyitóceremóniával hivatalosan is kezdetét vette a fesztivál, tegnap pedig sor került az első próbákra.

Elsőként Örményország képviselője, Levon vette birtokba a színpadot. Dala, a „L.E.V.O.N” táncra és éneklésre buzdít minket, ez alapján nem is várhattunk mást tőle, mint sok-sok táncot és szórakozást. Az előadás nagyon hasonlít az örmény nemzeti válogatón látottakhoz, Levon ugyanazt az ikonikus zöld ruhát viseli, mint korábban és a karizmatikus táncmozdulatok is megmaradtak, mint ahogy a trombita is. Hangban kicsit még javulnia kell, de összességében egész jó próbát láthattunk tőle.

Másodikként az ausztrál Jael lépett színpadra, magabiztos produkciót láthattunk tőle. „Champion” című dala arról szól, hogy mindenkiben ott rejlik a bajnok, egy erős és különleges személy, aki mindig hisz magában. A 12 éves lány ezüst színű, csillogó ruhában ragyog a színpadon. Egy kisebb pódiumon áll, mögötte a LED-fal leginkább a kórusnál kerül kihasználásra. A verzék alatt a sötét, a kórusnál az arany szín dominál.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=73&v=4Gnfw0XPqoQ

Harmadikként Azerbajdzsán képviselője, Fidan Huseynova adta elő az „I wanna be like you” című dalát. A dal két verzióban készült el, a versenyen a második változatot fogjuk hallani, ami az eredetihez képest egy kicsit gyorsabb és sokkal kevesebb angol szöveget tartalmaz. Fidan egy korábbi interjúban elárulta, hogy legnagyobb példaképe az anyukája, apukája és Lara Fabian. A produkció elején a kislány egy doboz tetején ül, majd a későbbiek folyamán 4 táncos jelenik meg a színpadon, tenyerükben egy fényforrás világít. A vokál és a vizuál is rendben van, Fidan részéről viszont talán egy kicsit több mozgást, energiát várnék, de elsőre nem volt rossz.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=72&v=3D4Hei29lvE

A negyedik fellépő az izraeli színekben induló Noam Dadon. A fiú egy érzelmes, szerelmes dalt hozott nekünk, melyet kristálytisztán énekel, az eddigi 4 énekes közül ő tűnik a legkiemelkedőbb vokalistának. Egyszerű, de annál hatásosabb színpadképet álmodtak meg számára. Az egész produkció nagyon hasonlít a 2015-ös fehérorosz és a tavalyi grúz JESC előadáshoz, melyek a Top 4-ben végeztek, így Izrael helyzete sem tűnik reménytelennek. Noam nagyon jól énekli a dalt, de egyenlőre kicsit merev, talán a következő alkalomra jobban feloldódik és akkor még egy ennél is jobb produkciót láthatunk tőle.

https://www.youtube.com/watch?v=4TIpKTKL5Q8

Ötödikként a tündéri Angélina lépett színpadra a „Jamais sans toi” című dalával. A franciák eddig csak egyszer, 2004-ben versenyeztek, így a visszatérésüknek nagyon örültek a rajongók. Daluk nagy közönségkedvenc, az univerzális barátságról szól. Angélina 2 táncossal szerepel a színpadon, mely igazi színkavalkádban pompázik. Az energikus előadás alatt a LED-falon megjelenik az Eiffel torony, a színpadon pedig egy pad, utcai lámpa és jégkrémes kocsi látható, egy párizsi park érzését keltve. Az eddigi legizgalmasabb és legérdekesebb előadást láthattuk, majdnem tökéletes vokállal.

https://www.youtube.com/watch?v=LxcPfxEgllM

Következőként a macedón Marija Spasovska balkán balladáját hallhatjuk, melynek címe „Doma”. A dal szerint mindenkinek szüksége van egy meleg, szeretettel teli otthonra, ezt az üzenetet próbálja nekünk átadni a kislány. Kezdetben fekete, majd fehér ruhát visel és hatalmas átéléssel, mezítláb énekli ezt a gyönyörű dalt. Macedónia általában nem fektet túl nagy energiát a színpadképre, most viszont nagyon jól használják a LED-falat, melyen először egy esős, majd havas táj jelenik meg híddal, lámpásokkal és egy párral. A dal vége felé a fények vörössé válnak, majd Marija tenyerében megjelenik egy hópehely és a színpad sötétbe borul. Hangilag kicsit még csiszolni kell az előadáson, de kétségkívül az elmúlt évek legjobb macedón dalát hallhattuk.

https://www.youtube.com/watch?v=d8gCYc2JyMo

Grúzia képviselője, a 13 éves Tamar foglalta el hetedikként a színpadot. „Your voice” című dala arra ösztönöz minket, hogy mindig hallgassunk a belső hangunkra, tegyük azt, amit a szívünk diktál és legyünk magabiztosak. Tamar egy egyedi tervezésű tradicionális grúz ruhában lép fel, melyet modern elemek tesznek izgalmassá. A ruhája felső részén az „Every vision is yours” mondat olvasható, mely a dal kulcsfontosságú része. A vokál teljesen rendben van, fantasztikus éneklést hallunk tőle. Tamar a kis színpadon fekve kezdi az előadást, majd az első verze alatt lassan a nagyszínpad felé lépked. A LED-fal nagyon hatékonyan lett kihasználva, összességében egy nagyon erős, energikus, magabiztos produkciót láthattunk a fiatal grúz lánytól.

https://www.youtube.com/watch?v=iwzCFJ0Rr5g

Nyolcadikként az ír Taylor Hynes érkezett a színpadra. Dalának címe „IOU”, mely tulajdonképpen egy köszönetnyilvánítás a családjának és a barátainak a tőlük kapott támogatásért és szeretetért. Az előadás nagyon hasonlít a nemzeti válogatón látott produkcióhoz, de hangilag és színpadképileg is erősebb. Taylor most is két táncossal lép fel, de nem ugyanazokkal, mint a nemzeti döntőben. Az egész fellépés nagyon profi, látszik, hogy sokat dolgoztak rajta. A LED-fal színpompás és nagyon mozgalmas, minden nagyon jól működik.

https://www.youtube.com/watch?v=6WpH8s4g9P4

Utolsó előtti fellépőnk az Albániából érkezett 10 éves Efi, aki a „Barbie” című dalt adja elő. A szöveg szerint minden szülőnek engednie kellene a gyermekét kibontakozni, önálló döntéseket hozni. Ha egy szóval kellene jellemezni az előadást, akkor azt mondhatnánk rá, hogy csajos. Efi a várakozásoknak megfelelően rózsaszín ruhát visel, fellépése nem sokban változott a nemzeti döntőn látottakhoz képest. Most is nagyon jól énekel és táncol, a színpadkép viszont a korábbiakhoz képest sokkal profibb. Erős és magabiztos előadást láthattunk Albániától.

https://www.youtube.com/watch?v=m9BDvHylkDQ

A keddi utolsó, 10. fellépő a házigazda Fehéroroszország képviselője, Daniel Yastremski. „Time” című dala arról szól, hogy az idő mindig megmutatja számunkra a helyes irányt és történjék bármi, mindig menni kell előre, nem szabad hátranézni, készen kell állni az új dolgokra. Nagyon laza, izgalmas és még ennél is mozgalmasabb produkciót láthatunk Danieltől és 4 táncosától. Világító kanapé, kosárlabda pálya, pálmafák, kerékpár és még sok minden más is megjelenik az előadás során, egy percig sem unatkozhatunk. Igazán profi kivitelezés a házigazdától, látszik, hogy most is nagyon komolyan veszik a versenyt.

https://www.youtube.com/watch?v=JO5SiKXfd6g

(junioreurovision.tv, escxtra.com)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top