ESC Hungary

Rajongunk

Kazahsztán ambíciói, Izrael ünnepel, Bulgáriában elfogyott a pénz, Helena Paparizou visszatérne

Kazahsztán – A Khabar ügynökség nem elégedik meg azzal, hogy csak a Junior Eurovízióra kaptak engedélyt, a felnőtt versenyre is jelentkezni akarnak. A kazah médiaszolgáltató elnöke, Alan Azhibayev nemrég azt nyilatkozta, hogy az országnak nagy szüksége lenne részt venni az Eurovíziós Dalfesztiválon. „Az Eurovízió a kulturális és műfaji sokszínűségről szól. Kazahsztán zeneipara is ilyen sokszínű. Úgy gondolom hogy a mi művészeink remekül beleillenének a műsorba, és ezáltal különleges hangzásokat ismerhetnének meg a nézők.”

Izrael – Az izraeli közmédia tendert írt ki a versenydalok előtti kisfilmek, „a képeslapok” legyártására. Körülbelül 715000 eurót szeretnének erre költeni. A tenderben kikötik hogy legyenek pontosan meghatározva a filmfelvételek helyszínei, nyújtsanak be a tenderhez pilot verziókat, melyeket a KAN közmédia és a versenyt szervező EBU is véleményezni fog, illetve referenciákkal rendelkező producernek és kreatív rendezővel kiegészített csapatnak kell legyártania a fél perces anyagokat. A KAN tervez készíteni egy 5 perc hosszúságú filmet a versenyzőkkel, amit valószínűleg az egyik nemzeti ünnepen vennének fel.

A show házigazdáit is jelenleg is válogatják, már csak négyen maradtak versenyben. Lior Suchard az egyik legnagyobb favorit, aki miután befejezte a három éves katonai szolgálatát, a sajtó nagy kedvence lett az esélylatolgatások során. Reggeli tévéműsorokban szokott szerepelni, de részt vett Uri Geller 2006-os showjában, ami a „Következő Uri Geller” címet viselte. A másik nagy kedvenc Shiri Maimon, aki a 2005-ös eurovíziós fellépése óta ismert tévés személyiséggé vált.

Úgy tűnik, hogy Izrael nagy ünnepséget rendez annak tiszteletére, hogy Izrael 40 éve rendezett először Eurovíziót. Természetesen a műsorban Netta győzelmét is megünnepelnék. A szervezők próbálják felvenni a kapcsolatot az akkori résztvevőkkel, és az 1979-es görög versenyző Elpida lesz a show egyik fellépője.

Bulgária – Úgy tűnik, hogy Bulgária visszalép a 2019-es Eurovíziótól, a BNT bolgár közmédia pénzügyi okokra hivatkozik. Az ország 12 próbálkozása közül 2017-ben érte el a legjobb, második helyezését. Viszont 8 alkalommal nem tudtak döntőzni, ezért kihagytak két évet, majd 2016-tól folyamatosan a top 10-be jutottak. Idő közben tiltakozások és online petíciók is elindultak. Az EBU bízik benne hogy hamarosan vissza fognak térni.

Görögország – Helena Paparizou, a 2005-ös Eurovízió győztese azt nyilatkozta: „Az Eurovízió még nem lejátszott meccs nálam, egy harmadik részvétel gondolata van a fejemben.” Arról is nyilatkozott, hogy kiszivárgott a Fuego demóverziója Helena hangjával. „Nem jó hogy kiszivárgott az a felvétel. Sokan készítenek egy csomó demót, amit később más előadó fog előadni a nyilvánosság előtt. Ez sem Eleninek, sem nekem nem tesz jót. Egyébként csodálatos volt a produkciója, neki kellett volna nyerni.”

(oikotimes.com)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top