ESC Hungary

A Dal 2016

Körkérdés a Dal 2016 döntőseihez – Freddie, Berkes Olivér és Tóth Andi válaszolnak

Szerző: Mádi Sándor

Ezen a hétvégén újabb országok döntenek indulóikról, köztük Magyarország is. Igen, elérkezett A Dal 2016 döntőjének hétvégéje, hamarosan véget ér a 3 elődöntőt és 2 középdöntőt felsorakoztató magyar nemzeti válogató. A döntőbe összesen nyolcan jutottak be, őket faggattam ki a véghajrában. A ma délutáni cikkben Freddie, valamint a Berkes Olivér-Tóth Andi duó válaszait olvashatjátok el!

 

Bejutottatok a döntőbe, egy lépéssel közelebb kerültetek ahhoz, hogy akár ti képviseljétek országunkat az Eurovízión. Mit jelentene számotokra Magyarország képviselete?

Freddie: Nem hiszem, hogy lenne magasztosabb feladat egy előadó számára minthogy a hazáját képviselje egy nemzetközi rendezvényen. Amennyiben a közönség többsége a mi dalunknak örülne, úgy büszkén képviselném Magyarországot.

Berkes Olivér és Tóth Andi: Először is hihetetlenül hálásak vagyunk azért, hogy kétszer is a közönség juttatott tovább minket. Ennél nagyobb elismerés nem érhetett volna minket A Dal vonatkozásában, hiszen végsősoron a közönségnek éneklünk. Magyarország képviselése egy nagyon szép lehetőség lenne arra, hogy két fiatal megélhesse egy álmát, ami nem más, mint egy ország képviselete nemzetközi szinten. Nagy feladat és nagyon becses dolog lenne képviselni kicsiny országunkat, ugyanakkor olyan érzés, amit nem nagyon lehet leírni, de miután voltam (Olivér) válogatott sportoló, tudom, milyen megtisztelő önállóan, vagy éppen csapatként együtt sírni és örülni egy nemzetért. Büszkék lennénk nagyon.

Terveztek-e változtatni valamin a középdöntőben látottakhoz képest?

Freddie: Már csak finomhangolásokat végzünk, a középdöntőben elért hatalmas pontszám pozitív megerősítés volt arra, hogy radikális változtatást már nem szerencsés eszközölnünk… csiszolunk, bővítünk…

Berkes Olivér és Tóth Andi: Örülünk, hogy Zséda szerint már beérett a produkciónk. Meghallgattuk a kritikákat, és bevalljuk, figyelembe is vettük és vesszük is azokat, mivel az építő kritika mindenképpen előre visz. Bárkit, minket is. Éppen ezért örültünk neki, hogy legutóbb már három szakmai véleményt is meghallgathattunk a zsűritől. Az a célunk, hogy meg természetesebb és örömtelibb legyen az előadásunk. Túlzott változtatásokba látványban már nem megyünk bele, mert a dal alapvetően nem kívánja meg. Mi igyekszünk még inkább odatenni magunkat, hogy elmondhassuk, mi mindent megtettünk, amit csak lehetett, továbbá bízunk abban, hogy ezúttal meg tudjuk győzni a zsűrit, hogy méltóak vagyunk, bocsánat, „mi vagyunk a méltóak” a feladatra! 🙂

Mi a véleményetek a többi döntősről? Kik a kedvenceitek?

Freddie: Az én ízlésem szerint nem ilyen döntő alakult volna ki, vannak akiket hiányolok a döntőből… Kállay-Saunders Andris dalát szeretem.

Berkes Olivér és Tóth Andi: Nagyon színes a paletta. Mindenki, aki bekerült a döntőbe valami olyat nyújt a produkciójában, ami vagy a zsűri, vagy a nézők szerint „Eurovízió kompatibilissé” teszi a dalt. Nem tudnánk kiemelkedő kedvencet mondani, de ha mégis kellene, akkor a Parno Graszt. A pályatársakat és a produkciójukat ettől függetlenül maximálisan elismerjük és tiszteljük beleértve azokat is, akik már nem adhatják elő a döntőben.

Milyen terveitek vannak a döntő után?

Freddie: Ez a döntő kimenetelétől függ, akárhogy is alakul zenélek tovább, és kifejezem hálám annak a rengeteg embernek, hallgatónak, aki ennyi szeretetben részesített engem és a mi produkciónkat.

Berkes Olivér:  Attól függ, hogy mi nyerünk-e, vagy sem! :)))  Egy hosszabb pihenő után ismét stúdióba megyek – folytatom az első nagylemezem munkálatait, zenét szerzek, szöveget írok, forgatok, csajozom… :))))

Tóth Andi: Hónapok óta dolgozunk az első önálló albumomon és az első saját dal már jó úton halad afelé, hogy bemutathassam a közönségnek. Ezen kívül a közönség láthat majd a Nyomorultakban és a közelgő új Válótársak évadban is.

Mit üzennétek a rajongóitoknak és az ESC Hungary olvasóinak?

Freddie: Azt üzenem, hogy nincs rá szó mennyire hálás vagyok, és mennyire örülök annak, hogy ilyen szeretet övezi a dalt. Mérhetetlen az, amit kapok a közönségünktől, és ezt nagyon köszönöm, és nagyon bízom benne, hogy ismét vissza tudok adni majd ebből nekik a döntő során. Mindent köszönök nekik 🙂

Berkes Olivér és Tóth Andi: Nagyon szépen köszönjük az eddigi támogatásotokat! Örülünk, hogy eddig eljutottunk és ezáltal megannyi élményben gazdagodhattunk általatok, valamint (Olivér), hogy Andit egyre jobban megismerhettem Általatok! Emellett persze kérnénk Titeket, hogy Ti is küzdjetek a szavazataitokkal a közös álmunkért, hogy büszkén képviselhessük Magyarországot Stockholmban az idei Eurovízión! Ígérjük, Ti is büszkék lehettek majd ránk!

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top