ESC Hungary

A Dal 2018

Ma este kezdődik Magyarország eurovíziós válogatója, A Dal 2018

Ma este kezdetét veszi Magyarország eurovíziós válogatójának 6 héten át tartó műsorsorozata, A Dal 2018. Az első három szombaton válogató műsorok lesznek, melyeknek a végén a 30 dalból 18 fog jutni a két elődöntőbe. Az elődöntőkből 4-4 dal jut a nagy döntőbe, ami február 24-én lesz.

Az est két házigazdája a tavalyi Eurovízió közvetítésének két kommentátora, azaz Rátonyi Kriszta és Fehérvári Gábor Alfréd (ESC 2016) lesz. A szakmai zsűri tagja idén Schell Judit, Both Miklós, Frenreisz Károly és Mező Misi valamint az ötödik zsűritag, a néző. A műsor vendégfellépője a Balkan Fanatik és Kóbor János.

A mai este folyamán 10 dalra lehet szavazni. Először a produkciók közben zsűris pontokat lehet adni, majd a zsűri szavazatainak összesítése után egy dalt meg lehet menteni a kieséstől. Bővebben a verseny lebonyolításáról, a szavazáshoz szükséges alkalmazásról és szavazás szabályairól itt:

A Dal 2018: A pontozás és a szavazás menete

A mai forduló résztvevői abc sorrendben:

Ceasefire X: Satellites
Fourtissimo: Kisnyuszi a kalapban
Király Viktor: Budapest Girl
Knoll Gabi: Nobody to die for
Leander Kills: Nem szól harang
LivingRoom: Kirakat élet
Noémo: Levegőt!
Patikadomb: Jó szelet!
Süle Zsolt: Zöld a május
Vastag Tamás: Ne hagyj reményt

Korábbi A Dal-os kötődések
Cesafire X, alias Vavra Bence 2016-ban a BytheWay tagjaként szerepelt (Free to Fly).
A Fourtissimo 2015-ben Éliás Gyula kísérőzenekara volt (Run to You).
Király Viktor 2012-ben (Untried) ÉS 2014-ben (Running Out of Time) szerepelt.
Knoll Gabi 2014-ben versenyzett (Sweet Memories).
Köteles Leander 2013-ban dalszerzőként zongorán kísérte Keresztes Ildikót (Nem akarok többé játszani), 2015-ben a Leander Rising énekeseként (Lőjetek fel), 2017-ben pedig a Leander Kills frontembereként szerepelt (Élet).
Pál Benjámin, a Living Room együttes énekese 2017-ben szólóban szerepelt (Father’s eyes).
Noémo, alias Takácsová Noémi 2014-ben Bülbüls néven szerepelt (Minden mosoly).
Vastag Tamás 2013-ban (Holnaptól) és 2014-ben (Állj meg világ) versenyzett A Dalban.

Nézd meg A Dal 2018 első válogatóját!

Szombat Duna TV 20:30 A Dal 2018 – első előválogató műsor. Internetes közvetítés itt!
Szombat Duna TV 22:45 A Dal Kulissza – háttérműsor
Vasárnap Duna World 03:10 A Dal 2018 – első előválogató műsor, ISMÉTLÉS! Internetes közvetítés itt!
Vasárnap Duna World 10:40 A Dal 2018 – első előválogató műsor, ISMÉTLÉS

A verseny után A Kulissza című beszélgetős műsor kezdődik A Dal 2018 versenyzőivel, a műsor két műsorvezetője Pflum Orsi és Forró Bence.

(MTVA)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top