ESC Hungary

Eurovízió 2023

Ma délután: Vidbir 2023

Ukrajna kezdi meg a 2023-as nemzeti döntők sorát. A Vidbir 2023-at, Ukrajna nemzeti dalválasztóját egy szokatlanul korai időpontban és egy rendhagyó helyszínen rendezik meg.  Idén is Kijev ad otthont a versenynek, de ezúttal nem a közmédia stúdiójában, hanem biztonsági okokból a Maidan Nezalezhnosti metróállomáson rendezik meg a földfelszín alatt.

A lassan egy éve tartó háború alatt a zene az, ami sok millió ukrán emberbe lelket önthet, a zene adhat reményt és örömöt, erőt és hitet. Az ukrán zenészek nem hagytak fel munkájukkal, sokan érzelmileg és fizikailag is nehéz körülmények között, szirénák és lövöldözések közepette, pincékben, áramellátás nélkül írták meg a dalokat. Ez már önmagában nehéz feladatnak bizonyult, de mellette a dalt stúdióban kellett rögzíteni, és a meghallgatásokon élőben kellett előadni.

Az UA:PBC csapata és a dalaikat a 2023-as Eurovízióra beküldő zenészek nagyszerű közös munkájának eredményeként idén is sok érdekes, új, nagyon eltérő stílusú ukrán zenét hallhatunk, minden hallgató meg fogja találni a kedvencét a mezőnyben.

Tíz dal került be a Vidbir 2023 mezőnyébe, az élő show fellépési sorrendje a következő lesz:

1. Moisei – I’m Not Alone 

2. OY Sound System – Ой, тужу (Oy, tuzhu) 

3. DEMCHUK – Alive 

4. Jerry Heil – When God Shut The Door

5. FIINKA – Довбуш (Dovbush) 

6. KRUTЬ – Колискова (Lullaby) 

7. Tember Blanche – Я вдома (I’m Home) 

8. Angelina – Stronger 

9. 2TONE – Квітка (Flower) 

10. TVORCHI – Heart Of Steel 


A dalok stúdió verziói meghallgathatók az alábbi linken:


A 10 döntős között 3 visszatérő előadó neve is szerepel, akik a 2020-as ukrán döntőben már bemutatkoztak a nemzetközi közönség előtt is, ők Jerry Heil, KRUTЬ és a TVORCHI.

A dalok kiválasztásánál kitűzött szempontot, a dalok sokszínűségét maximálisan sikerült teljesíteniük az előadóknak, a ma esti repertoárban akad ethno-techno, folk-pop, folk-rap, altatódal, elektro és klasszikus popdal is. 5 ukrán, 1 ukrán-angol és 4 angol nyelvű dal van versenyben.

Újabb pozitív változás a korábbi évekhez képest, hogy idén a közönség választhatta ki a 3 fős ukrán zsűri tagjait. Több, mint 500 ezer szavazó vett részt a szavazásban. A jelöltek között volt a Go_A frontembere, Kateryna Pavlenko is, de a választás végül Jamala, 2016-os eurovíziós győztesre, Taras Topolya-ra, az Antitila zenekar frontemberére és Yulia Sanina-ra, a The Hardkiss énekesére esett. A Go_A rajongók nagy örömére azonban Kateryna Pavlenko sem marad ki az idei showból, az est egyik házigazdájaként láthatjuk a színpadon.

Közép-európai idő szerint 16:00-től 20:00-ig tartják a döntőt,  18:00 és 19:00 között pedig egy dokumentumfilmet láthatunk majd a Kalush Orchestra 2022-es eurovíziós győzelméről. Ezt követi a pontozás, az eredmények a Vidbir szabályzatához hűen 50%-ban a nemzeti zsűri és 50%-ban a közönség szavazatai alapján fognak kialakulni.

A döntőt bárki figyelemmel követheti az ukrán közmédia hivatalos YouTube csatornáján:


Az eurovisionworld.com közvéleménykutatása Jerry Heil-t tartja a legesélyesebb indulónak, 50%-ot adnak a ’When God Shut the Door’ c. dal győzelmére, őt követi Krutь ’Kolyskova’ c. dala 16%-kal, majd Fiinka és a TVORCHI következnek a sorban.

Az ukrán zsűriről közismert, hogy szeretnek taktikusan pontozni, a verseny szerintem közel sem lesz ennyire egyértelmű. Úgy gondolom Krutь nagyon esélyes zsűrikedvenc lesz, szemben a közönségkedvenc Jerry Heil-lel, de a TVORCHI és az OY Sound System is okozhatnak még meglepetést.


Kellemes időtöltést, jó szurkolást kívánok a ma esti ukrán döntőhöz!

(wiwibloggs.com, eurovisionworld.com, escxtra.com)

About Author

Ma délután: Vidbir 2023
Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top