ESC Hungary

Eurovízió 2020

Ma estére három Eurovíziós műsort ajánlunk (+eredmények)

Elérkeztünk február első napjához, lassan sűrűsödnek a szombat esti programok is. Ma este még egy átlátható programot kínálunk három országból. Svédország megkezdi válogatóinak sorozatát, Norvégia és Litvánia folytatja a keresést.

Nézzük a ma esti programot részletesebben:

19:50 – Norvégia – Melodi Grand Prix (negyedik elődöntő)
Élő közvetítés IDE kattintva!

A február 15-i döntő tíz versenyzővel kerül megrendezésre. Öt versenyzőt előre kiválasztottak, ők automatikusan a finálé részesei. Ezzel párhuzamosan az öt fennmaradó szabad helyre öt héten keresztül eldöntőkön keresztül választják ki a döntősöket.

A mai adásban, mint az elmúlt három hétben már megszokhattuk négy produkció versenyez az egyetlen döntőt érő helyért. Első körben két párbajt rendeznek (két-két dallal), melynek győztesei újra megmérkőznek egymás ellen.
Az az egy énekes, aki a második körben is győzedelmeskedik, már biztos részvevője a finálénak.

A négy versenyző:

 Hétről hétre az elődöntők adásában lehetőséget kapnak a döntő automatikus résztvevői is, hogy bemutassák versenydalukat. A mai adásban Ulrikke Brandstorp előadását láthatjuk. Az Attention című dala már pár napja online elérhető, de élőben ma este láthatjuk először az MGP színpadán. Érdekesség, hogy a dal szerzői között Kjetil Mørland nevét is megtaláljuk, aki Top 10-es eredményt hozott az országnak a 2015-ös bécsi Eurovízión.

De nem ő az egyetlen korábbi Eurovíziós, aki a mai estén valamilyen módon részese a versenynek.   A Magnus Bokn által előadott „Over the Sea” Alexander Rybak (ESC 2009 győztese és ESC 2018) és Joakim With Steen alias JOWST (ESC 2017) közös munkáját dicséri.

A negyedik elődöntő végeredménye:

Első párbaj:

– Magnus Bokn – Over
– Oda Loves You – Love who we love
Második párbaj:
– Nordic Tenors – In this special place
– Hege Bjerk – Pang

Győztesek párbaja:
– Magnus Bokn – Over
Nordic Tenors – In this special place

 

20:00 – Svédország – Melodifestivalen 2020 (első elődöntő)
Élő közvetítés IDE kattintva

Ebben az évben már Svédország a harmadik olyan ország, aki jubilál. A ma este startoló, az Eurovízió rajongók által talán legkedveltebb dalválasztó műsor, a svéd Melodifestivalen idén ünnepli a HATVANADIK évfordulóját. Hat héten keresztül keresik a tökéletes dalt. Négy elődöntő, egy második esély forduló és a március 7-én megrendezésre kerülő nagy döntő vár ránk. Minden egyes fordulót Svédország különböző helyszínein tartják.  Ezen a héten Linköping városából jelentkeznek.
Az idei műsornak három házigazdája lesz: Linnea Henriksson, Lina Hedlund és David Sundin.

A szabályokban nincs változás: Egyenes ágon a két legtöbb szavazatot kapó produkció döntőbe kerül. A harmadik és negyedik helyezett a második esély fordulóba jut. Az ötödik, hatodik, hetedik helyezettek búcsúznak a versenytől.

A mai versenyzők:

  1. The Mamas – Move
  2. Suzi P – Moves
  3. Robin Bengtsson – Take a Chance
  4. Malou Prytz – Ballerina
  5. OVÖ – Inga problem
  6. Sonja Aldén – Sluta aldrig gå
  7. Felix Sandman – Boys with Emotions

Idén ismét nagyon sok visszatérő énekessel találkozhatunk.
A mai adásban a legismertebb név Robin Bengtssoné lesz. Ő 2017-ben már megnyerte a Melodifestivalent, ezzel elnyerve a jogot, hogy Ukrajnában képviselje az országot. Szereplése igen sikeres volt, ugyanis I Can’t Go On című dalával az előkelő ötödik helyen zárta a versenyt. Malou Prytz tavaly volt először részese a megmérettetésnek. Akkor az elődöntőből egyenes ágon a döntőbe jutott, de az I Do Me című dala ott már csak az utolsó helyre volt elég. Sonja Aldén a kevésbé szerencsés versenyzők közé tartozik. Eddig háromszor lehetett részese a shownak, (2006, 2007 és 2012) de a döntőig még nem sikerült eljutnia. Felix Sandman már próbálkozott csapatban is, de legnagyobb sikerét 2018-ban szólóban érte el, amikor csak egy karnyújtásnyira volt a győzelemtől. Az Every Single Day című dalával második helyen végzett. A legfrissebb emlékünk a The Mamas formációval lehetnek. Ők erősítették John Lundvik produkcióját a tavalyi Eurovízión. A Too Late For Love a zsűri második kedvenc dala volt, összesen 241 ponttal jutalmazták, de a közönségtől csupán 93 pontot kapott. Ez összesítésben az ötödik helyre volt elég.

Vajon sikerül az előadóknak előnyt kovácsolni a tapasztalataikból? Vagy az újdonság ereje győzedelmeskedik? Ma este kiderül.

Az első elődöntő végeredménye:

Egyenes ágon döntőbe jutottak:
– Robin Bengtsson – Take a chance
– The Mamas – Move

Második esély forulóba jutottak:
– Malou Prytz – Ballerina
– Felix Sandman – Boys with emotions

Kiesők:
05. – Sonja Aldén – Sluta aldrig gå
06/07. – Suzi P – Moves
06/07. – OVÖ – Inga problem

20:00 – Litvánia – Eurovizijos – Pabandom iš naujo  (első elődöntő)
Közvetítés IDE kattintva

Túl vagyunk három válogató adáson. A mezőny felétől elbúcsúztunk. Ma és jövő szombaton már a döntőbe jutás a tét. A zsűri és a közönség szavazatai alapján elődöntőnként csupán a négy legtöbb pontot gyűjtő előadó kvalifikálhatja magát a február 15-i fináléba.

Az első elődöntő végeredménye:

Döntőbe jutottak:

    1. 022 (12+10) – Aistė Pilvelytė – Unbreakable
    2. 022 (10+12) – THE ROOP – On Fire
    3. 015 (07+08) – KaYra – Alligator
    4. 014 (08+06) – Rūta Loop – We Came from the Sun

Kiesők:

5. – 013 (06+07) – Baltos Varnos – Namų dvasia
6. – 010 (05+05) – Alen Chicco – Somewhere out there
7. – 007 (03+04) – Kristina Jure – My sound of silence
8. – 006 (04+02) – Gabrielius Vagelis – Tave čia randu
9. – 005 (02+03) – Viktorija Miškūnaitė – The ocean

 

 

eschungary.hu, esc-kompakt.de , eurofire.me, escbubble.com, wiwibloggs.com

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top