ESC Hungary

Rajongunk

Macedóniának igazán megérett egy junior eurovíziós győzelem

Bő két hónap múlva rajtol el a 16. Junior Eurovíziós Dalfesztivál, amit 7 év után újra Fehéroroszország fővárosában, Minszkben tartanak meg. A verseny folyamatosan alakul, kezdetben például 15 évnél idősebbek nem szerezhették a zenét, 2007-ig 8 évesek is indulhattak a fesztiválon. Itt a nyelvszabályt keményen alkalmazzák: a dalszöveg döntő része anyanyelven kell hogy megszólaljon. Már javában zajlanak a válogatók, 3-4 dalt már ki is választottak (róluk majd később), de addig is hangolódjunk rá a versenyre egy olyan országgal, akik idén küldik 14. versenyzőjüket, kétszer sikerült elcsípniük az ötödik helyet, de háromszor utolsók voltak. A részvételek számát tekintve benne vannak a top 5-ben, de egyedül nekik nem sikerült még győzni. Mutatok most 7 érdekes dalt a balkáni ország eddigi felhozatalából. Lássuk mit sikerült összehozni nekik az évek során!

Macedónia első részvétele 2003-ban Koppenhágában volt. Amellett hogy tiszteletből meg kell mutatni az első felvételüket, figyelmébe ajánlom mindenkinek a játékos és látványos színpadot (a cikk illusztrációja), valamint a lelkes közönséget, amik megadták a hangulatot ahhoz, hogy egy ilyen szülői munkaközösség által összehozott egyenruhában kissé hamiskás három perc után sem legyenek tökutolsók. Marija és Viktorija – Ti Ne me Poznavaš 12/16.

A rákövetkező évet azért akarom megmutatni, mert sokszor elfeledkezhetnek a nézők arról, hogy gyermekek versenyeznek. Ez egy igazi gyerekdal a Zabava, vagyis a buli Martina Siljanovskától ami egy kis gyerekzsúr hangulatát idézi. Jobb lett volna a táncosokat is hasonló korosztályból választani, de ennek ellenére sikerült a verseny első felében végezniük. 7/18.

A 2005-ös versenyt néztem meg a legtöbbször. Valószínűleg azért, mert ez volt az első eurovíziós esemény, amiről hírt adott az ESC Hungary. Az legeslegelső cikk a spanyol junior eurovíziós előválogatóról szólt, de nem volt túl hosszú. Denis Dimoski a Rodendenski Baknež, vagyis a születésnapi csók című dalt hozta el. A nemzeti válogatót úgy tudta megnyerni ez a szám, hogy fülsiketítő torokhanggal énekelte el Denis a dal refrénjét egy balkán macsó napszemüvegben. A belgiumi Hasseltben megrendezett nemzetközi döntőben sikerült megtalálnia a helyes regisztereket, és hiába használták a dal ismerős lüktetését, pont a középmezőnyre volt elég. Jó kis év volt ez! 8/16.

2007-ben végre átlépték a 100 pontot a szavazáskor. Rosica Kulakova és Dimitar Stojmenovski duója a Ding Ding Dong című dalt vitte Rotterdamba. A vokál eléggé gyenge volt, a hegedűs csaj a produkció elején hátulról egy élére állított vasalódeszkának tűnt, de ettől függetlenül annyira dallamos, hogy az ország történetének legjobb helyezését hozták el. 111 pont, 5/17!

2008 is nagyon jó év volt, hiszen sikerült összehozni egy újabb 5. helyezést. Bobi Andonov a Prati Mi SMS vagyis a Küldj egy SMS-t című dala profi koreográfiával támogatott, a svédeket idéző bújtatott vokalistákkal operáló produkció, ami az egyik személyes kedvencemmé vált. Ciprus nagyon jó kis verseny házigazdája volt abban az évben. Mini medence öleli körbe a színpadot az aktuális ország strandlabdájával. 5/15

Sara Markoska 2009-ben a Za Ljubovta című dallal majdnem megégette magát: az utolsó helyért ment a tolongás, de végül utolsó előtti lett. Ukrajna volt a rendező ország, és emiatt érdekesség, hogy a rendezvény helyszíne az a Kijevi Sportpalota volt, ami a 2005-ös Eurovíziós Dalfesztiválnak is otthont adott. És utóbb kiderült, hogy a verseny egyik házigazdája, Tyimur Mirosnicsenko a 2017-es Eurovízión is műsorvezetői szerepet kapott. Visszatérve a versenydalra, mostanra már mindenkinek leesett, hogy Macedónia kitartóan próbál bulit csapni a junior versenyen, kerül amibe kerül.

Most ugorjunk egy nagyot, mert van, amiről nem beszélünk, vagy inkább nem érdemes bolygatni. 2016-ban Málta adott otthont a dalfesztiválnak, ahol Macedóniát Martija Stanojković a Love Will Lead Our Way című dalt küldte, ami tényleg egy nagyon jó kis deep house, utazós dal. De ennek ellenére nem sikerült az eredményjelző tábla első felébe jutni. Pedig sokszor egy felnőtt versenyen is nagyon lehetne lelkesedni egy ilyen minőségű dalért, vagy egy ilyen hangért. 12/17.

Idén még nem tudni hogy mivel fog Macedónia versenyezni, de már igazán van elegendő tapasztalatuk ahhoz hogy tudják, hogy milyen bulis dallal álljanak elő, amivel lemossák az idei mezőnyt a színpadról. Nektek melyik a  kedvenc dalotok a fenti listából? Többet is meg lehet jelölni! Nálam első 2008 Bobi Andonov, második 2016 Martija Stanojković, harmadik pedig 2007 Ding Ding Dong.

 

 

Melyik három dal tetszik a legjobban a fenti macedón junior dalok közül?

2003 Marija és Viktorija – az első nekifutás
2004 Martina Siljanovska – a babazsúr dal
2005 Denis Dimoski – a születésnapi csók
2007 Rosica & Dimitar – a ding ding dong duett
2008 Bobi Andonov – az SMS dal
2009 Sara Markoska – utolsó előtti a szerelem nevében
2016 Martija Stanojković – a deephouse bulis dal
Created with Quiz Creator

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top