ESC Hungary

Eurovízió 2018

Március 10-én mutatják be Hollandia dalát

2014-ben a The Common Linnets tagjaként az ezüstérmet szerezte meg Hollandiának, idén azonban egyedül vág neki az Eurovíziónak. Ő Willem Bijkerk, vagyis Waylon. Még novemberben jelentette be Hollandia, hogy ő képviseli Hollandiát a versenyen.

Az elmúlt 5 évben ugyan egy alkalommal nem sikerült az országnak döntőbe jutnia, de azt leszámítva egyszer sem értek el 11. helynél rosszabbat. Ennek tükrében az énekesnek fel kell kötnie a gatyát, hogy az előző évek sikereit felül tudja teljesíteni.

A dalról való ismereteink a legminimálisabbak, de mára egy holland cikknek köszönhetően sikerült megtudnunk néhány információt.

A dalt egy napon fogjuk megismerni Svédország és Norvégia dalával, vagyis március 10-én fogják bemutatni. Még nem tudni, hogy mi lesz a dal címe, de a The Word Can Wait című közelgő albumán is fog szerepelni.

A cikk emellett beszámolt Waylon közelgő holland turnéjának részleteiről is. Eközben az Eurovízió rajongói találkozhatnak vele élőben a Eurovision in Concert nevű rendezvényen 2018. április 14-én, Amszterdamban.

(wiwibloggs.com)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top