Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége a következő közleményt adta ki a 2019-es Eurovíziós Dalfesztivállal kapcsolatban:

A fehérorosz zsűrit fel kellett függeszteni, amiért idő előtt bejelentették az első elődöntőre vonatkozó pontjaikat. Annak érdekében, hogy a szavazás megfeleljen a szabályoknak, az EBU a szavazási rendszert üzemeltető digame céggel legenerált egy olyan listát, ami azon országok szavazási eredményein alapul, amelyek egy tömbben vannak Fehéroroszországgal, hasonló szavazási mintákat szoktak adni, és az Ernst & Young monitorozott. Ez a generált lista adta Fehéroroszország zsűris szavazását a nagy döntőben.

Az EBU megerősíti, hogy az általános ellenőrzés során észleltük, hogy emberi mulasztás miatt helytelenül generált szavazási listát használtunk. Ez nem befolyásolta a 41 ország televoting szavazását, illetve a verseny győztesének személyét és a top 4 listát. Ezek mind változatlanok maradtak.

Tisztelve a versenyen résztvevő művészeket és az EBU tag közműsor szolgáltatókat, ki szeretnénk javítani a végeredményt a szabályoknak megfelelően. A kijavított zsűri pontokkal a listát nyilvánosságra hoztuk az eurovision.tv oldalon.

Az EBU és partnerei, a digame és az Ernst & Young mélységesen sajnálják, hogy ezt a hibát nem szűrték ki korábban, illetve közösen átnézik a folyamatokat és további ellenőrző pontokat, hogy megelőzzék ezeket a hibákat a jövőben.

A javított végeredmény (zárójelben a helyezés különbség a nagy döntőben kihirdetetthez képest):

1 Hollandia (498 pont) 0

2 Olaszország (472 pont) 0

3 Oroszország (370 pont) 0

4 Svájc (364 pont) 0

5 Svédország (334 pont) +1

6 Norvégia (331 pont) -1

7 Észak-Macedónia (305 pont) +1

8 Azerbajdzsán (302 pont) -1

9 Ausztrália (284 pont) 0

10 Izland (232 pont) 0

11 Cseh Köztársaság (157 pont) 0

12 Dánia (120 pont) 0

13 Ciprus (109 pont) +3

14 Málta (107 pont) +2

15 Szlovénia (105 pont) -2

16 Franciaország (105 pont) -2

17 Albánia (90 pont) +1

18 Szerbia (89 pont) -1

19 San Marino (77 pont) +1

20 Észtország (76 pont) -1

21 Görögország (74 pont) 0

22 Spanyolország (54 pont) 0

23 Izrael (35 pont) 0

24 Fehéroroszország (31 pont) +1

25 Németország (24 pont) -1

26 Egyesült Királyság (11 pont) 0

(eurovision.tv)

Share.

2003 óta vagyok igazi Eurovízió rajongó. Előtte azt sem tudtam, hogy minden évben megrendezik-e vagy sem a versenyt. Az első, 2003-as rajongói találkozó óta beszippantott ez a világ, 2005 óta pár önkéntessel kibővülve létrejött az ESC Hungary. Életben tartjuk az Eurovíziót Magyarországon akkor is, amikor nem indítunk versenyzőt, vagy próbálják temetni a versenyt :)

Exit mobile version
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak. További információkat találhat adatvédelmi tájékoztatónkban.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.