ESC Hungary

Interjú

Nagy Bogi: A Holnap az életem egyik legnehezebb szakaszát meséli el

A Dal 2019 másik fiatal tehetségét, Nagy Bogit is az Ének Iskolájából ismertük meg. A fiatal lány élete azóta a feje tetejére állt, szombat este már A Dal színpadán fogja előadni első dalát, melyet Caramel írt neki. Sikerült vele kapcsolatba lépnem, majd megszületett ez a kis interjú, aminek köszönhetően jobban megismerhetjük Bogit.

Az Ének Iskolájának köszönhetően tettél szert ismertségre néhány évvel ezelőtt. Mi történt veled azóta?

Az Ének iskolája óta eltelt 4 év. Ezalatt gimnazista lettem, szerepeltem a Sztárban sztár+1 kicsi című műsorban és felköltöztem Budapestre.

Az Ének Iskolájában Caramel volt a tanárod. Ő a „Holnap” dalszerzője  is. Ebből úgy tűnik, hogy azóta is lelkiismeretesen támogat és segít mindenben. Tényleg így van ez?

Caramel 4 éve folyamatosan mindenben segít, amiért nagyon hálás vagyok.

Kik vannak hatással a zenei tevékenységedre? Ki a példaképed?

A szüleim. Ugye ők zenetanárok, ezért nyugodt szívvel kérek tőlük tanácsot bármilyen zenével kapcsolatos dologban. Illetve Caramel. Szerintem érthető miért.

Milyen körülmények között született meg a dalod?

Eredetileg a Holnap nem A Dal 2019-re íródott. Caramel még 2015-ben a fejébe vette, hogy Ő szeretné megírni az első dalomat, viszont várt, hogy kicsit tapasztaljak, érjek.

Miről szól a dalod? Mi a dal üzenete?

A „Holnap” az életem egyik legnehezebb szakaszát meséli el; az elszakadást az otthonomtól. 15 éves voltam, amikor elköltöztem, és úgy érzem, hogy ezt még mindig nem sikerült feldolgoznom. A dalommal azt szeretném üzenni, hogy azalatt a 3 perc alatt, amíg éneklek, mindenki emlékezzen vissza az otthonra, a gyermekkorra.

Milyen színpadképpel készültök a versenyre? Milyen látványra számíthatunk?

Nagyon szeretném, hogy a követőim/rajongóim minél jobban megismerhessenek ezért egy kedves, személyes színpadképpel készülök.

Mit vársz A Dal 2019-től? Milyen eredményre számítasz?

Ez egy csodálatos dolog, hogy A Dal 2019-ben “versenyezhetek” az első dalommal. Viszont ez lesz a harmadik televíziós műsorom, és most már minél jobban arra törekszem, hogy átéljem a pillatanokat, tapasztaljak. Igyekszem nem versenyként felfogni az egészet, hanem kiélvezni azt, hogy színpadon állhatok.

Mennyire követed az Eurovíziót? Melyik a kedvenc dalod a nagy versenyről?

Kiskorom óta családi program nézni az Eurovíziót, úgyhogy én eléggé képben vagyok a dolgokkal. A legnagyobb kedvencem a Euphoria.

A jövőre nézve milyen terveid vannak?

Caramellel folytatjuk a közös munkát, és igyekszünk minél több dalt készíteni. A zene mellett szeretnék az iskolában  minél jobban teljesíteni, majd nyelvvizsgázni.

Mit üzensz az ESC Hungary olvasóinak?

Remélem, hogy tetszeni fog a Holnap!

Nagy Boginak köszönjük szépen az interjút, A Dalban pedig sok sikert kívánunk!

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top