ESC Hungary

Napi Eurovízió 2016

Napi Eurovízió 2016: Fehéroroszország

IVAN (c) LLC "National music corporation"

Tudósító: Bogárdi Barbara
Forrás: eurovision.tv

Ivan (Alexander Ivanov) 1994. október 29-én született Fehéroroszország második legnagyobb városában, Gomelben. 8 éves volt, amikor a szülei beiratták egy zeneiskolába, ahol énekelni és gitározni tanult. A kisfiú ekkor még nem gondolt arra, hogy egyszer énekes lesz, mindig is a gitározás érdekelte leginkább, de ahogy az lenni szokott az élet végül közbeszólt. Karrierje 2009-ben kezdődött, amikor részt vett egy rockfesztiválon, a Mass Medium Fest-en, nem sokkal később pedig Szentpétervárra költözött, hogy ott folytassa pályafutását. 3 tehetségkutatóban is szerepelt, melyek közül egyet megnyert, kettőben pedig a második helyen végzett. A Battle of the Choirs nevű TV showban ismerte meg mostani producerét, Victor Drobysh-t.

A fiatal énekes a Help you fly (Segítek neked repülni) című dalával vesz részt az idei Eurovízión. A szövegírásba Ivan is besegített, a zeneszerző pedig nem más, mint a fentebb említett Victor Drobysh, aki a 2012-es orosz versenydal, a Party for Everybody szövegírója. Fehéroroszország idei dala a szabadságról és a reményről szól, üzenete pedig nagyon egyszerű: akármi is történik velünk a világban, mindig van kiút, mindig van egy fénysugár, ami segít talpra állni és repülni.

Alexander az Ivan nevet közvetlenül a fehérorosz nemzeti válogató előtt vette fel. A névválasztásban egy középkori lovag, Ivanhoe inspirálta. Az énekes amellett, hogy gőzerővel készül az Eurovíziós Dalfesztiválra az első saját lemezén is dolgozik. Ivan élő farkasokkal és ruha nélkül szeretne színpadra lépni Stockholmban. Az ötlet az énekes producere fejéből pattant ki. Az élő farkasokkal az a céljuk, hogy megmutassák a világnak, hogy egy vad és kontrollálásra képtelen állat is tud aranyos és barátságos lenni. A meztelenül énekléssel pedig azt szeretnék elérni, hogy a produkció a lehető legtermészetesebbnek hasson, ez azonban -a menedzsment szerint- ruhában nem valósítható meg. Az Eurovízió színpadára tilos élő állatot felvinni és a ruha nélküli éneklés is kérdéses, ezért jelenleg még nem tudni, hogy Ivan és csapata pontosan mit fog tudni megvalósítani ezekből az ötletekből.

Személyes vélemény: 2011 óta követem az Eurovíziót és azóta még sosem csalódtam egy fehérorosz dalban sem. Az eddigi versenyeken sajnos nem termett túl sok babér az országnak és úgy gondolom, hogy ez idén sem lesz másképp. Uzariék tavaly az ötlettelen színpadképüknek köszönhetően az elődöntőben maradtak, viszont úgy tűnik, hogy a fehéroroszok most nem bíznak semmit a véletlenre, ezért idén egy teljesen egyedi és őrült előadással készülnek. Én nagyon szeretem Ivant és a dalát is, de a farkasok és a meztelenül éneklés ötlete túlzás. Tegyenek be az énekes mögé 2 gitárost és egy dobost, találjanak ki egy ütős hátteret, aztán meg is van a dalhoz legjobban illő színpadkép.  A Help you fly egy kellemes pop-rock dal, rádióbarát, energikus, lüktető és nagyon illik a vagány énekeshez. Pontszám: 9/10

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top