ESC Hungary

Napi Eurovízió 2016

Napi Eurovízió 2016: San Marino

San Marino: Serhat (c) Klaus Roethliesberger

Tudósító: Klész Imre
Forrás: eurovision.tv

San Marino idei képviselője, Serhat egy sikeres énekes, tévés személyiség és producer, aki az Isztambuli Egyetemen szerzett fogorvos diplomája után a showbizniszt választotta.

A Rizikó című játék producere- és műsorvezetőjeként mutatkozott be először a televízióban. Énekes pályájának legnagyobb nemzetközi sikere a Total Disguise című dal volt, amit az 1987-es Eurovízió műsorvezetőjével, Viktor Lazloval adott elő. Másik híres dala, a Chocolate Flavour főleg Görögországban lett nagy sláger. 19 évvel ezelőtt megalapította a középiskolák és gimnáziumok zenei versenyét, ahol a fiatal tehetségek gondozásával foglalkozott. 2013 óta főleg Franciaországban és Németországban dolgozik, a Je M’adore című dala 5 hétig vezette a német DJ slágerlistát.

Serhat mindig is nagy Eurovízió rajongó volt. Színpadra lépés előtt mentateát szokott inni és elmond egy rövid imát. Serhat az első elődöntő 8. fellépője lesz. A dalának címe I Didn’t Know (Nem tudtam), melynek török a zeneszerzője és görög a dalszövegírója (és ezúttal nem Ralph Siegel).

Serhat szerelmes dalának a diszkósított verzióját viszi a stockholmi színpadra. A dalszövegben szerelmi vágyak felsorolása jelenik meg különböző csodás képekkel. Nem tudtam hogy egyre jobban meg foglak szeretni, hogy az álmaim valóra válnak. Nem tudtam hogy olyan forró vagy mint a nap, az életünk még csak most kezdődik. Nem tudtam hogy te vagy az egyetlen, azt gondoltam, hogy sosem foglak megtalálni. Nem tudtam hogy azt kérted a holdtól hogy adjon jelzőfényt nekem. Hát igen, a szerelem sokszor nagyon is véletlen dologként történik meg.

A daltól nem tudom elvonatkoztatni az énekest. Egy jó középkorú csávó el akar csábítani egy fiatal lányt a maga módján, a maga stílusával, letűnt évek diszkóvilágával és kondenzátor hibás neoncsövek fényével. Ha sikerül jó atmoszférát teremteni a színpadon, akkor talán bejuthat ez a produkció a döntőbe, de az elődöntők során 16 országnak ki kell esnie, mert ez a szabály…

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top