ESC Hungary

Napi Eurovízió 2016

Napi Eurovízió 2016: Szerbia

Tudósító: Peterman Róbert
Forrás: eurovision.tv

Sanja Vučić (ZAA) 1993. augusztus 8-án született. Gyerekkorától zenei nevelést kapott, szintén énekes szüleitől tanult népzenei éneket. 15 évvel később Aretha Franklin és Beyoncé dalokat énekelve fejlesztett hangját.

Mindemellett Sanja Katarina Jovanović operaénekesnővel fejlesztette magát, aki így beszélt róla: „Sanjának fontos, hogy önmaga maradhasson, én megőrizhesse különlegességét”. Sanja amellett, hogy arabul tanul a ZAA együttes énekese is.

Habár most Belgrádban él, szülővárosáért Kruševacért rajong, most lehetősége lesz megismerni Stockholmot is. Karriere maga a „szerbiai álom”, mert fiatal lányként tehetségének köszönhetően megkapta élete lehetőségét.

Dala egy közel sem boldog kapcsolatról szól. Bárcsak megállíthatnám, bárcsak harcolhatnék ellene, de nem tudok mit tenni, számtalanszor voltam bolond. Minden búcsúkor megpróbálsz magad mellett tartani, ki akarok kerülni a kezeid közül, menedéket keresek a fájdalom elől. A hazugságaidat hallva becsukom a szemeimet, nem hagyom, hogy összedöntsd a világomat.

Számomra idén ez a nyertes dal. Az első hallgatással letaglózott. Maja Keuc és a No One jutott róla eszembe. Remélem, hogy meglepetést fog okozni a versenyen, és megelőz néhány favoritot. Hajrá Szerbia!

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top