ESC Hungary

Napi Eurovízió 2016

Napi Eurovízió 2016: Szlovénia

Szlovénia: ManuElla (c) Ziga Mihelcic

Tudósító: Peterman Róbert
Forrás: eurovision.tv

A 2016-os EMA győztese, ManuElla alig várja, hogy Blue and Red című dalával Szlovéniát képviselhesse az Eurovízión. A zene mindig is nagy szenvedélye volt, több hangszeren is játszik, de az éneklés igazán az ő asztala.

Gyerekkorától kezdve a zenével foglalkozott: hat évesen harmonikán játszott, 13 évesen pedig saját zenekarában basszusgitározott. Ennek ellenére mindig vokalistaként érezte magát a legjobban. 16 évesen szerepelt először a tévében, a Das Supertalent német tehetségkutatóban bekerült a legjobb 100 közé. 2012-ben részt vett a szlovén dalválasztó műsorban, ahol az elődöntőig jutott.

Az elmúlt két év igen nehéz volt ManuElla számára. Elvesztette legnagyobb támogatóját és rajongóját, az édesapját. Sikerült talpra állnia, a zeneszerzésnek szánta életét, ami felemelő érzés számára. Úgy gondolja, hogy ebben a rövid életben mindenkinek követnie kell saját álmait.

A kék az kék, a piros meg piros, a kettőt pedig nem igazán lehet összekeverni. Nem, a dal nem a színtévesztőkről szól, hanem két össze nem illő emberről. A kapcsolat elején minden rendben volt, de a másik fél megpróbálta megváltoztatni őt. Most már erősebb, megváltozott, a saját útját fogja járni.

Valószínűleg szeretném ezt a dalt, ha nem ismerném Carrie Underwoodtól a Something In The Water című dalt. Elismerem, hogy van, amikor elkap egy-egy dal és elnézem, ha nagyon hajaz valamire, az idei szlovén dal most kivétel. Ez most inkább a bosszantó kategória számomra.

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top