ESC Hungary

Napi Eurovízió 2017

Napi Eurovízió 2017: Hollandia

Hollandia az OG3NE nevű csapatot küldi az idei Eurovíziós Dalfesztiválra, melyet 3 lánytestvér alkot: Lisa (22, a fenti képen középen) és az ikrek, Shelley (21, jobb oldalon) és Amy (21, bal oldalon). A csapat nevében az „O” édesanyjuk vércsoportjára utal, a „G3NE” (angolul: gene) az őket összekötő géneket jelenti, a „3” pedig természetesen hármójukra vonatkozik. A lányok 2007-ben már jártak az Eurovízión, akkor a junior versenyt a 11. helyen zárták. Az igazi áttörést a 2014-es The Voice hozta meg számukra. Nagyon különleges győzelem volt az övék, mivel ők voltak az elsők a világon, akik csapatként tudták megnyerni ezt a tehetségkutatót. A lányok évek óta nagy rajongói az Eurovíziós Dalfesztiválnak és nagyon örülnek annak, hogy a junior verseny után a felnőtt versenyen is részt vehetnek. Kedvenc Eurovíziós dalaik: Waterloo (ABBA), Rise like a Phoenix (Conchita Wurst), Fairytale (Alexander Rybak), What’s another year (Johnny Logan). A testvérek még sosem jártak Kijevben, de már nagyon várják, hogy ott lehessenek és előadásukkal büszkévé tegyék hazájukat és édesanyjukat.

Hollandia a „Lights and Shadows” (Fények és Árnyak) című dallal próbálja megnyerni a versenyt Kijevben. A dalt a lányok édesapja Rick Vol és Shelley barátja, Rory de Kievit szerezte. A megírásnál az egyik legfontosabb szempont a lányok hangi adottságainak, harmóniájának kiemelése volt. A „Lights and Shadows” létrejöttét a beteg édesanyjuk inspirálta, aki már több éve rákkal küzd. A dal a reményről szól, melyben a testvérek a beteg embereket és azok családtagjait küzdelemre, összetartásra, egymás támogatására bíztatják.

Személyes vélemény: Végre nem egy country dal Hollandiától! Nagyon értékelem, hogy szakítottak a hagyományaikkal és most valami újjal próbálkoznak, ez nálam alapból plusz pontot ér. Úgy gondolom, hogy ez a dal nagyon alulértékelt. A zsűri valószínűleg szeretni fogja és szerintem az üzenete a közönséget is megérinti majd. A lányok nagyon szépen énekelnek együtt, a színpadképen is neves szakemberek dolgoznak, így minden adott egy Top 10-es helyezéshez. Pontszám: 9/10.

Forrás: eurovision.tv, esckaz.com

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top