ESC Hungary

Napi Eurovízió 2017

Napi Eurovízió 2017: Málta

Claudia Faniello minden szíve vágya teljesült, amikor 9 próbálkozás után idén végre az ő nevét mondták ki győztesként a máltai válogatón.

Claudia karrierje egy hullámvasúthoz hasonlítható, amit szép és változatos érzelmek öveztek.  A zenéhez már gyerekkora óta nagy szenvedéllyel és szeretettel viszonyult. 2005-ben fedezték fel egy tehetségkutató műsorban, és azóta nincs megállás a karrierjében.

A műsort követő évben már be is nevezett a máltai válogatóra, ettől kezdve számos lehetősége nyílt arra, hogy különböző tehetséges emberekkel dolgozzon a zeneiparon belül. Igen hamar elkezdett saját dalokat szerezni, megalapította saját együttesét, számos dalt adtak ki, amik meg is hódították a máltai slágerlistákat.

2012-ben volt a legközelebb ahhoz, hogy képviselhesse Máltát az Eurovízión, de a győzelemig egészen eddig az évig várni kellett.

Claudia egyébként szellemi, fizikai és magatartási problémákkal küzdő gyerekekkel foglalkozik. Tinédzserként bulimiával küzdött, ma már iskolákban, kórházakban, ifjúsági központokban beszél a betegségéről, ezzel segítve annak megelőzését.

A szerelemben fontos az egymásra való odafigyelés, ez a legfőbb üzenet a dalnak. Claudia megsértette a szeretett férfit, annak szívében így üresség lakozik. Most megadva magát várja, hogy elcsendesedjen a vihar, majd ismét bebocsátást nyerhessen a férfi szívébe.

Örülök, hogy Claudia ennyi idő után végre be tudta teljesíteni az álmát, de őszintén szólva nem egy acélos dallal. Túl sablonos szerzemény, abban sem reménykedem, hogy majd az élő előadás annyi pluszt ad, hogy az elég legyen a döntőre.

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top