ESC Hungary

Napi Eurovízió 2018

Napi Eurovízió 2018: Ciprus

Ciprus már 1981 óta vesz részt az Eurovíziós Dalfesztiválon, és bár az utóbbi 3 évben végig döntőztek, nem sikerült két 21. és egy 22. helytől jobbat bezsebelniük. Tavaly Hovigon volt, idén pedig Eleni Foureira-n a sor, hogy javítson az évek óta tartó, nem túl jó eredményeken – dalának címe Fuego.

Az 1987-es születésű Eleni Albániában látta meg a napvilágot. Szóló karrierjét későn, mindössze 2010-ben kezdte meg, ekkor jelent meg első lemeze is. A Chica Bomb című szerzemény, amit Dan Balannal közösen adott elő, óriási nyári sláger volt 2010-ben. Később, 2014-ben feltűnt a Mad Video Music díjátadón annak a J Balvinnak az oldalán, akinek a híres Tranquila című dala már túllépte a 400 milliós nézettséget a YouTube-on. Az utóbbi években több dalt is megjelentetett angol és görög nyelven, 2017-ben a Send for me pedig nemzetközi sikert is hozott, amit a rapper-producer A.M. SNiPE-al közösen készített.

Az énekesi karrierjének egy másik szelete, hogy zsűritagként részt vett a So You Think You Can Dance (a Megatánc görög változata) táncos tehetségkutató műsorban. Több turnét is lenyomott már a balkánon és betette a lábát a divatszakmába is.

Fuego című dalát Alex P., Geraldo Sandell, Anderz Wrethov, Viktor Svensson és Didrick szerezte. Alex P-t nem kell bemutatni az Eurovíziós szakmában: olyan dalokat szerzett korábban, mint az Always (Azerbajdzsán, 2009), a Yassou Maria (Görögország, 2007) és a La La Love (Ciprus, 2012). Geraldo egy brazil-svéd zeneszerző, aki olyan dalok mögött volt ott, mint az On the floor (Jennifer Lopez) vagy a Don’t worry (Madcon). Anderz 22 évesen végzett a zenei akadémián, ahol gitározni és zongorázni is megtanult, majd később Európán kívül, Japánban és Dél-Koreában is ismertté vált azáltal, hogy a legnagyobb J-pop és K-pop sztároknak írt dalokat. Viktor szintén közreműködött a La La Love című dalon.

A színpadi megjelenésen az a Sacha Jean-Baptiste dolgozik, aki tavaly a bolgár Kristian Kostov, az ausztrál Isaiah, az örmény Artsvik és a grúz Tamar színpadán is dolgozott.

A Fuego (spanyolul tüzet jelent) című dal arról a tüzes nőstény oroszlánról szól, akit Eleni testesít meg. Szeretné, ha a kinézett férfi elmerülne a szemeiben és érezné azt a csalhatatlan energiát. Amíg nem találkozott párjával mindig csak szárnyalni próbált, amikor azonban eljött a pillanat, akkor már úgy repült mint egy pelikán és nem tud többet leállni, sem lenyugodni.

Már régóta vártam, hogy egyszer Eleni képviselje Ciprust, egészen azóta, hogy megismertem a To Ho (Pom Pom) című dalát – aminek semmi köze a magyar Pom Pom meséihez… A dallam fülbemászó és Eleni látványa is magára vonzza a férfi tekinteteket. Nálam egyértelműen döntős, ott a top 15-ben is el tudom képzelni. Izgatottan várom, hogy milyen színpadképet állít össze a ciprusi csapatnak Sascha.

 

(eurovision.tv)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top