ESC Hungary

Eurovízió 2018

Napi Eurovízió 2018: Csehország

Sorozatunk mai részében Csehország képviselőjét mutatjuk be. Mikolas Josef 1995. október 4-én született Prágában, családjával vidéken, Znojmoban élt. Gimnáziumi tanulmányait egy angol nyelvű nemzetközi iskolában folytatta, majd a Londoni Zene- és Színházművészeti Akadémia tanulójaként aranyéremben részesült színészi tehetsége miatt. Az elért osztályzatai alapján lehetősége lett volna Anglia legjobb iskoláiba járnia, de ő nem ezt az utat választotta, inkább modellnek állt. A különböző divatbemutatókon olyan híres divatmárkák ruháit viselte, mint a Diesel, Prada vagy a Replay. 1 év eltelte után feladta az ígéretes modell karrierjét és elkezdett komolyabban foglalkozni a zenével. Mikolas ma már nem csak énekel, de dalokat is ír, több hangszeren játszik, producerkedik és a dalaihoz saját maga rendezi a videókat. A modell szakma befejezése után utcazenészként kereste a kenyerét, több európai nagyvárosban járt, majd 1 év elteltével a megtakarított pénzét az első dala és videója elkészítésére használta fel. A 2015-ben megjelent „Hands Bloody” nem hozta meg a kellő sikert, erre a „Free” című dala megjelenéséig kellett várnia. A dal Csehország 4. legtöbbet játszott slágere lett, következő dala a „Believe” pedig 3 hétig vezette az ország 2. legkedveltebb zenecsatornáját. Sikereire Nikodem Milewski figyelt fel, aki később Bécsbe invitálta őt, hogy a mentora lehessen. Mikolas saját maga írja a dalait, leginkább a hiphop, house, pop áll a legközelebb hozzá, de karrierje kezdetén írt tradicionális hangzású dalokat is. Zenei stílusa nagyon egyedi és különleges, dalai modernek, a nemzetközi trendeknek megfelelően, angol nyelven íródnak. Már korábban is kacérkodott az Eurovízió gondolatával, tavaly felajánlották neki a „My Turn” című dalt, de elutasította a felkérést, így azt végül Martina Barta énekelte el Kijevben.

Az elmúlt évekkel ellentétben nem belsőleg választotta ki indulóját Csehország, hanem visszatértek az utoljára 2008-ban használt nemzeti válogatóhoz, melyben 6-an szálltak harcba a győzelemért. Nem rendeztek élő műsort, a dalokat a stúdió verziók alapján értékelte a nemzetközi zsűri és a közönség, melynek eredményeként Mikolas Josef „Lie to me” (Hazudj nekem!) című dala nyert, így ő képviseli Csehországot Lisszabonban. Mikolas az Eurovíziót megpróbálja nem versenyként felfogni, számára a fesztivál nem más, mint különböző emberek és népek talalálkozása, egymás támogatására. A 22 éves énekes szeretné kiélvezni az Eurovízió minden percét, jól érezni magát és minél jobb helyezést elérni hazája számára. A versenydalát saját maga írta, a demo változat 2016-ban készült el, melyet több barátjának is elküldött, de a dal végül csak 1 év elteltével, 2017. novemberében jelent meg. A dal eredeti szövege több olyan kifezejést is tartalmazott, amelyek szabályzatba ütköztek, így az énekes kicsit finomított rajta, de a dal még mindig erősen szexuális jelleggel bír. Mikolas elmondása szerint a dal egy olyan fiatal srácról szól, akit megcsalt a barátnője és a szakítás után nagyon nehéz számára újra megbízni valakiben, új párt találni, de megpróbál optimista maradni és a negatív dolgokban is pozitívakat látni. Elolvasva a dalszöveget, én egy kicsit máshogy értelmezem a dalt. Szerintem a „Lie to me” egy olyan lányról szól, aki nagyon jó kislány otthon, a valóságban viszont forr a vére, mindenki tudja róla, hogy csak probléma van vele, de a férfiak rajonganak érte és ő sem veti meg őket. A fiú tud arról, hogy a barátnője a legjobb barátjával csalja őt, de megbocsát neki, elnézi a hazudozásait, csak hogy vele lehessen. A videóban látható teve helyett eredetileg egy medve szerepelt volna, de végül változtattak az eredeti ötleten. Érdekes, hogy a dalszövegben meghagyták a „Prada” szót, pedig a versenyen semmilyen márkanev elhangzása nem engedélyezett.

Csehország eddig 6 alkalommal vett részt az Eurovízión. 2007-ben debütáltak, de 3 sikertelen szereplés után kisebb pihenőt tartottak. 2015-ben tértek vissza, azóta csak egyszer tudtak döntőbe kerülni. Tavalyi versenyzőjük, Martina Barta egy jazz dallal lépett fel, de csak 13. lett. Mikolas dala a megjelenése után azonnal óriási siker lett nem csak Csehországban, de az Eurovízió rajongói körében is, ezért is található jelenleg a 3. helyen a fogadóirodáknál.

Személyes vélemény: 3 ballada után már épp ideje volt egy pörgős kis pop zenével előállniuk a cseheknek. Nagyon örülök a választásuknak, már nagyon régóta vártam tőlük egy ilyen dalt. A „Lie to me” egy igazi fülbemászó sláger, az ember ahogy meghallja a trombitaszót, azonnal táncolni lenne kedve. Engem egyáltalán nem zavar a szöveg szexuális jellege, de biztos vagyok abban, hogy nagyon sokan fel lesznek háborodva mondjuk a „wood bamboo”, „making a puddle” (ezeket inkább nem fordítanám le) vagy a spagettis rész miatt. Csehország az első elődöntő első felében lép fel, ahol rengeteg jó dal van. Szerintem a nagy kedvencek közül nem mindenki fog továbbjutni, biztos vagyok abban, hogy a Csehország, Észtország, Finnország trióból legalább egy bukni fog. Nem egy könnyen elénekelhető dalról van szó és mivel Mikolas valószínűleg táncolni is fog közben, így még nehezebb lesz neki tartani a tempót a szöveggel. Sajnos engem sem az ukrajnai, sem a lettországi szereplése nem győzött meg, ennek ellenére biztos vagyok abban, hogy májusban a legtöbbet fogja kihozni magából és egy nagyon jó előadást fogunk látni tőle. Pontszám: 10/10.

(eurovision.tv, wiwibloggs.com, esckaz.com)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top