ESC Hungary

Napi Eurovízió 2018

Napi Eurovízió 2018: Franciaország

Franciaország jelen volt már az első Eurovíziós Dalfesztiválon is 1956-ban és nem is kellett sokat várniuk első győzelmükre, ami 1958-ban következett be, legutóbbi pedig 1977-ben. 2007 és 2015 között a franciák többnyire a döntő 20. helye körül végeztek, az utóbbi 2 évben azonban belehúztak (Amir és Alma jóvoltából) és egy 6. és 12. helyezést vihettek haza. Idén a Madame Monsieur-n a sor, hogy bizonyítson a nagyközönség előtt – daluk címe Mercy.

A francia színekben induló Madame Monsieur duót Jean-Karl és Emilie alkotja – közös zenélésük egy bárban kezdődött 10 évvel ezelőtt. Debütáló albumuk megjelenéséig azonban 2018-ig kellett várni, címe Vu d’ici, mely az urbanikus és a pop zene világát idézi. Emilie sanzon iránti szerelmét és zenei stílusát olyan francia művészeknek köszöni, mint Barbara és Nino Ferrer. Néhány produktív év után a pár úgy döntött, hogy felhagy a folk-projekttel és 2013-ban megalapították a Madame Monsieur-t. A Madame és a Monsieur (hölgy és úr) ellentéte jelen van a dalokban is, amikben Emilie mesterien énekel francia nyelven Jean-Karl-féle popzene alá.

Miután a duó találkozott Guillaume Silvestri producerrel, felgyorsult életük. Gyorspályára tette a csapatot az urbanikus közegben és így a 2016-ban megjelent kislemezükön olyan előadókkal dolgozhattak együtt, mint Youssoupha, Ibrahim Maalouf, Jok’air avagy éppen S.Pri Noir.

A korábban már említett debütáló nagylemezük, a Vu d’ici (magyarul: Innen látható) a nagyvilág eseményeire történő reagálásról szól. 2017 márciusában egy újságíró közzétett egy tweetet egy olyan fotóval, amin a tenger közepén, az Aquarius humanitárius csónakon született gyermek látható. Ez a fajta káosz közepette történő mentés inspirálta a bandát a Mercy című dal megírására, amely végül elnyerte a francia közönség tetszését a nemzeti válogatójukon.

A duó megpróbálja a fényt kutatni ebben a néha kegyetlen világban és valami csodává és erőteljessé tenni, mint ahogyan tették a második kislemezükön, ami a Comme une reine címet kapta – ez a dal a zsarnokság elleni küzdelemről szól.

A dal egy Mercy nevű lányról szól (jelentése irgalom, kegyelem), aki valahol a nyílt tengeren született. Édesanyja menekült a háború borzadalmai elől, mert már nem maradt vesztenivalója – csak az élete. Ennek a lánynak a megmenekülése van a dal középpontjában – hálás, hogy valaki segítő kezet nyújtott neki és minden, a hideg tengerbe veszett gyermek helyett is tízezer évig fog élni, Mercy néven.

Engem a duó (és a daluk is) az első percben megnyert. Az elmúlt 3 évben a franciák belehúztak és sorra olyan jobbnál-jobb dalokat küldenek. A döntőben el tudom képzelni, hogy a 10 legjobb közzé jutnak, feltéve, hogy a színpadon is hatásosak lesznek.

(eurovision.tv)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top