ESC Hungary

Napi Eurovízió 2018

Napi Eurovízió 2018: Görögország

A görögök a 2004-ben bevezetett elődöntős rendszer óta mindössze egy alkalommal, 2016-ben kényszerültek a döntőt kihagyni – ekkor az Argo együttes Utopian Land című dalával próbálkoztak. Tavaly Demy újra a döntőbe juttatta a görögöket, ám ott mindössze a 19. helyen zárt. A legjobb 10 közzé legutóbb 2013-ban kerültek – idén Yianni Terzin áll vagy bukik a győzelem, illetve szerzeményén, az Oneiro mou-n (Álmom).

Yianna Terzi zenész családból származik. 9 évvel ezelőtt költözött el Görögországból Amerikába és olyan stúdiókba is eljutott, ahol Grammy-díjas zeneszerzők dolgoznak. Yianninak fontos volt, hogy egy olyan helyen zenélhessen, ahol szabad lehet és kifejezheti magát az ő sajátos módján.

Az énekesnő megjelentette a legelső angol nyelvű dalát, a Love is your name, ami hatalmas iTunes sláger lett és felkeltette a New York városában található underground klubok érdeklődését is. Ennek köszönhetően ezen klubokban kezdett el zenélni, hogy létrehozhassa saját alapítványát az Egyesült Államokban.

Egészen fiatal korában Yiannát olyan énekesek inspirálták, mint Whitney Houston, Mariah Carey, Celine Dion és Michael Jackson. Zenész diplomát szerzett és elkezdhette megvalósítani álmát, hogy profi énekes legyen, amihez hozzájárult az is, hogy elég gyorsan a Universal Music kiadóhoz szerződött.

Az énekesnőt jelölték a Legjobb Új Előadó kategóriában Cipruson akárcsak az Arion Díjátadón. Debütáló albuma a Gyrna to kleidi (Fordítsd el a kulcsot) sokat ment a rádiókban, az albumon levő Pou kai pou című dala pedig hónapokig uralta a slágerlistákat. Második lemeze már az EMI gondozásában jelent meg, amiről 2 kislemezt és videót jelentetett meg.

A dalszerző csapatban Aris Kalimeris, Dimitris Stamatiou és Michalis Papathanasiou található meg. Aris bár jogászként végzett, több mint 10 éves tapasztalata van a nemzeti és a nemzetközi zeneipar területén – 2009-ben a moldáv Hoda din Moldova című dal egyik szövegírója volt. Michalis pénzügyeket végzett, mellette pedig producerként és zeneszerzőként is jelen van. Olyan előadókkal dolgozott már együtt, mint a 2005-ös Eurovízió nyertese, Helena Paparizou. Dimitris is dolgozott már együtt Helenával, de Snoop Doggal, és Anna Vissivel (2006 Görögország) is.

„Ha elmélyedsz bennem,
akkor álmaimat életre kelted.
Ha pedig a szívembe tekintesz,
a kezeimben foglak tartani.

Hogyan tudnám egyértelművé tenni, hogy képes lennék meghalni érted?
Az életem adnám érted
(Te vagy) a vég és a kezdet
Te vagy a minden.”

A dal az önzetlen szerelemről szól. Yianni (ahogyan a dalszöveg nyers fordításából is kiolvasható) az életét adná szerelméért, képes lenne meghalni érte – még akkor is, ha összetöri a szívét.

Én kimondottan szeretem ezt a dalt és külön örülök, hogy görög nyelven szólal meg – van benne valamiféle misztikusság, mégha egy árva betűt sem értek a szövegéből. Kiindulva abból, hogy tavaly Pápai Joci milyen könnyedén jutott tovább az elődöntőből egy magyar nyelvű dallal, szerintem a görögöknek sem fog ez gondot jelenteni. Ha sikerül összeállítaniuk egy, a dalhoz illő színpadképet, akár egy top 15 is összejöhet  döntőben – ha sikerül!

(eurovision.tv)

About Author

Comments
ESC Hungary

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát!
Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

Lépj velünk kapcsolatba!

info[kukac]eschungary[pont]hu

A hobbi költségein kezd túlmutatni az ESC Hungary üzemeltetése, ezért kérünk téged, hogy az Eurovíziós szezon alatti zavartalan működés érdekében támogass minket!

Bővebben itt!

2005 óta kutatjuk az Eurovízió titkát! Az Eurovíziós Dalfesztivál hírei és a magyarországi rajongók fóruma. (c) ESC Hungary 2005-2024

To Top